Miért fut mindenki profi FIFA játékos után?

Jól láthatóan megnőtt a kereslet a FIFA játékosok iránt. De miben fog ez kicsúcsosodni?

Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne kerülne szóba valamelyik ismert futballklub az esport kapcsán.

A kezdetek

Minden ebben az évben kezdődött. Tudni lehetett, hogy az új játék, a FIFA 17 az eddigi legjobban esportra kihegyezett példány lesz, és az EA mindent bele fog adni, hogy jöjjenek az új partnerek. Ennek meg is lett az eredménye: többek között angolhollandportugál és spanyol csapatok is nyitnak a FIFA, mint virtuális foci felé. A játékosok a klub nagyköveteivé válnak, akik képviselik teljes szerelésben saját csapatukat a versenyeken és a közönségtalálkozókon. Én személy szerint nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt, a szurkolókkal való együttműködés legalább olyan fontos a klub életében, mint maga a csapat.

Annak ellenére, hogy a FIFA egy sikeres sorozat már régóta, a klubok egészen idáig nem láttak benne komoly lehetőséget. Mostanra, hogy az esport kezdi kinőni magát és egy méretes közönséggel rendelkezik, a csapatok le is csapnak az adódó lehetőségre. Pedig a FIFA már 1994 óta jelen van a játékpiacon.

A bő húsz évvel ezelőtti indulás óta a FIFA már a lehető legközelebb van a valósághoz. Habár évek óta ismétlésnek hisszük a játékot, azért láthatjuk, hogy mekkora utat tett meg az elmúlt két évtizedben. Bővülő szponzorok, licenszelt játékosok és csapatok egész hada. A név egyet jelent a világ legnagyobb és egyben mindent átfogó futballszövetségének nevével.

Van persze egy el nem döntött kérdés is, amiről minden évben vita van. Ugye tudjátok, mi ez? Igen: a FIFA vagy PES kérdéskör. A japán Konami igyekszik felvenni a versenyt az EA-vel, de egyelőre a FIFA a domináns az esport téren.

A jelen

Hogy miért is bővül ilyen nagy mértékben a profi klubok száma napjainkban, arra Haran Ramachandran, az M&C Saatchi Sport & Entertainment igazgatója válaszolt a The Drumnak adott interjújában. 

"Ezzel próbálják a labdarúgócsapatok megszólítani a fiatalabb generációt."

A fiatalok jelentős időt töltenek el esport játékokkal és streamek nézésével - többet, mint a szabadidős sporttal.

"90 perc végignézése a TV-ben már nem sok ahhoz képest, hogy a fiatalok órákat töltenek a legnépszerűbb streamelő portál, a Twitch előtt, vagy csapatot építenek a FIFA Ultimate Team játékmódban. Egyértelmű, hogy minden csapat be akar lépni ebbe a környezetbe."

A csapatok nem csak a saját sportjukat akarják népszerűsíteni, mondja Ramachandran. Vegyük például a Schalkét, akik komplett League of Legend csapatot vettek, mely az EU LCS-ben képviseli a klubot. Egy másik tengerentúli példa a Philadelphia 76ers. Ők a britek legjobb League of Legend csapatát, a dignitast igazolták le.

Vannak, akik máshogy látják ezt az egészet. Ott van például Thomas Rottgermann, az esportolók igazolásában élenjáró VFL Wolfsburg egyik vezetője, aki szerint a csapatoknak csak a saját brandjüket és a futballt kellene népszerűsíteniük.

"Számunkra csak a labdarúgás a célpont. Minden más digitális sportot tisztelünk, de a mi asztalunk a futball. Más nem része a klubunknak, jó, ha arra koncentrálunk."

A csapat célja egy globális FIFA brand kiépítése.

"Hisszük, hogy a futball több mint 90 perc a pályán. Mindenféle focit támogatunk, nőit, férfit, fiatalt vagy öreget. Most a digitális focin a sor a fiatalabb generáció számára, mert tudjuk, hogy ez is sport."

"Fizetünk a FIFA játékosunknak, csakúgy, mint a többi focistánknak. Felszereljük a legújabb konzollal, eszközökkel és felszereléssel, továbbá minden szponzori támogatás ugyanúgy vonatkozik az esportolónkra is. Remek lehetőség nekünk, fiatal klubnak a szintén fiatal közönség megcélzása."

Egyre nagyobb szükség van olyan kupára, ahol a profi csapatok játékosai összemérhetik tudásukat a virtuális gyepen. Rottgermann egy komoly előrelépést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban:

"Meg fogjuk szervezni a saját tornáinkat és a saját rendezvényeinket, de reméljük, hogy német és európai liga is létrejön a közeljövőben. Az már igazán hasonlítana a valóságra."

Erre már látunk kezdeményezéseket. Nem kell már sokat várnunk rá azt hiszem.


Az Ajax játékosa, Koen Weijland a kapuslegenda Edwin van der Saar mellett

Kris Robb, a Digital Sports Arena közösségi menedzsere azt mondja, hogy az esport könnyen az egyik legnagyobb iparággá válhat a globális szórakoztatásban, és ösztönzi a csapatokat, hogy vállaljanak úttörő szerepet ebben, mert ez a természetes kapcsolódási pont a szurkolók és a csapat közt.

Ha a klubok lehetővé teszik a játékosoknak a professzionális környezetet, akkor könnyen ismert sztárok lehetnek. Építhetik a saját YouTube csatornájukat, streamelhetnek és milliók követhetik az interneten minden megmozdulásukat.

Nick Farnhill, a Poke egyik vezető igazgatója azt mondja, hogy a FIFA olyan fiatalokat is el tud érni, akik nem futballrajongók. Olyanokat, akik még nem jártak stadionban. Ha milliók élvezik azt, ahogy kedvenc csapatuk verseng online, akkor miért ne lehetne a legjobb játékosokat kiválogatni erre a célra?

Rengeteg elérhető nem profi tartalom is jelen van az interneten a FIFA-ról. Ilyen a Spencer FC is, aki már 2 millió követőnél tart és befolyásos a FIFA körökben. A legutóbbi kezdeményezés a Wembley Cup nevet kapta, ahol YouTuberek fociztak élőben a Wembley-ben. A nézettség elérte a 275 000 egyidejű nézőt.

Nem kétséges tehát, hogy a FIFA népszerűsége egy év alatt magasat ugrott. És ez még közel sem a vége.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

 

Kövess Minket!