Három játékosát is elküldte a Na'Vi

A Boston Major csúfos kudarca után várható volt, hogy lép a vezetőség! Ketten maradtak a Na'Vi Dota 2-csapatából.

Úgy tűnt, hogy visszataláltak a régi útra és sikereket érhetnek el, de most mégis kiderült, hogy az átalakított Dota 2-formáció sem volt képest kijutni a Boston Majorra: 3 játékosától vált meg újra a Natus Vincere vezetősége.

A tavalyihoz hasonlóan most is több játékosát küldte el az ukrán csapat. A régi dicsőségek lassan már elhalványulnak és próbálnak olyan ötöst találni, amellyel újra a magasba emelhetik a trófeákat. Dendi ismét lehetőséget kap, hogy újraépítse a csapatot. Talán sokak meglepetésére, de nem egyedül teheti mindezt: GeneraL is maradt és a következő éra meghatározó játékosává válhat. A múlt évben is meglépték ezt, akkor Dendi mellett Sonneiko maradt, idén azonban már ő sem.

A távozó játékosok

  • Akbar 'SoNNeikO' Butaev
  • Ivan 'Artstyle' Antonov
  • Dmitriy 'Ditya-Ra' Minenkov

A bejelentés után egyébként a menedzsment nem adott ki semmilyen közleményt vagy indoklást. Miután visszamondták a DreamLeague további küzdelmeit, egyes források már sejteni vélték, hogy valami történni fog a csapat háza táján.

Később azonban megjelent egy videósorozat első része, amelyben beszélnek a jövőről és a változtatásokról (angol felirat elérhető).

Amint lesz információ az érkezőkről, természetesen rögtön beszámolunk majd róla.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!