Egy sportcsatornán a "valódi" és a "virtuális" francia bajnokság

A friss megállapodás értelmében a beIN Sports fogja adni az e-Ligue 1 idei szezonját.

A mai napon veszi kezdetét az e-Ligue 1, mely egy nagyszabású, egészéves FIFA 17 liga lesz Franciaországban. Előbbi jelző létjosogultsága pedig nemrégiben még inkább erősödött, bejelentették ugyanis, hogy a beIN Sports fogja közvetíteni a mérkőzéseket.

Mindez azért is nagy szó, mert a Franciaországban három sportcsatornával is rendelkező hálózat közvetíti a Ligue 1, vagyis a francia első osztály mérkőzéseit is. Ez azt jelenti, hogy egymás mellett lesz látható a "valódi" és a "virtuális" foci, amire eddig még sehol sem volt példa.

Maga a liga egy téli és egy tavaszi szakaszból fog állni. Mindkettő során 20-20 versenyt rendeznek majd, méghozzá nem véletlenül, hiszen mindegyik első osztályú klub kap egy-egy "saját" tornát, ahol az adott csapat szurkolói csaphatnak majd össze FIFA 17-ben. Mindegyik versenyről két-két játékos jut tovább a rájátszásba (egy-egy PS4-ről, illetve Xbox One-ról), a májusi nagydöntőn pedig a két szezon két-két legjobbja fog megküzdeni a bajnoki címért.

A téli szakasznak emellett extra tétje lesz, hiszen az itteni győztesek kvalifikálják magukat a FIFA Ultimate Team Championship Series regionális - tehát európai - döntőjébe.

Esport1 CS:GO nyereményjáték

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!