Majdnem 8v8 játék lett az Overwatch

Majdnem 8v8 játék lett az Overwatch

Sőt, egy időben a 4v4 felállással is próbálkoztak, de egyik sem bizonyult az igazinak.

Az Overwatch jelenlegi formájában is kakukktojásnak számít az esport-palettán, hiszen amíg a legnépszerűbb csapatjátékok, mint a League of Legends vagy a Counter-Strike: Global Offensive 5v5 összecsapásokat kínálnak, addig a Blizzard hero shooterében hatfős lineupoknak kell egymásnak feszülniük.

A játék fejlesztését vezénylő Jeff Kaplan az Overwatch hivatalos fórumán nemrégiben elárulta, hogy kísérleteztek más felállásokkal is, de egyik sem bizonyult az igazinak.

"Elég sokáig kísérleteztünk a 8v8-cal, de a meccsek túlságosan kaotikusak voltak a mi ízlésünknek. Nem volt igazi frontvonal a játékban és túl sokszor haltunk meg látszólag random emberfölényes összecsapásokban."

"Kipróbáltuk a 4v4-et is, ám ott nem igazán volt lehetőség a hibázásra. Ha valaki meghalt, annak óriási hatása volt a mérkőzés egészére. Végül a 6v6 mellett döntöttünk a pályák mérete, a sebesség és a hatótávolságok fényében."

"De ahogy láthatjátok, az Arcade-ben más felállásokkal is próbálkozunk. Jelenleg a 3v3 a legnépszerűbb Arcade mód."

A játék eddigi életútját és a meta alakulását tekintve szerintetek jó döntést hozott a Blizzard?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!