Játékosbemutató: dev1ce a világ tetején

Az elmúlt időszakban hatalmas formával feltámadó dev1ce életét és karrierét veséztük ki a héten!

Az Astralis egy éves fennálása óta sorra elmaradtak a sikerek, de a kitartásuknak hála sikerült megnyerni első versenyüket, az ECS 2. szezonját, és ezzel együtt dev1ce-t érte a megtiszteltetés, hogy átvegye a HLTV MVP kitűzőjét. Ennek apropóján az eheti Játékosbemutatónkban a dánok legjobbját ismerhetitek meg!

Gyerekkora

Nicolai "dev1ce" Reedtz 1995. szeptember 8-án látta meg a napvilágot a dán Odense városában, jelenleg 21 éves. Két éves korában kapott az édesanyjától egy tollaslabda ütőt, mely később is meghatározó volt számára, hiszen 5-6 éves korától kezdve tollaslabdázott. Tehetséges játékos volt, de 15 éves korában egy térdsérülés következtében abba kellett hagynia a versenyszerű játékot. Ezzel párhuzamosan rengeteget játszott videojátékokkal is, többek között Counter-Strike-kal, amiben szintén nagyon jó volt, a sérülése után pedig úgy döntött, hogy érdemes lehet komolyabban is foglalkoznia a játékkal. Ezt követően beindult profi karriere is, melyet szülei eleinte kétkedve figyeltek, mert akkoriban még közel sem volt annyira felkapott az esport, mint most. Azonban ők is belátták, hogy itt többről van szó, amikor csapatával megnyerték az első kupájukat és még a hírekben is lehozták azt.

esport csgo counterstrike player device astralis karrier

Karriere hajnalán

Source-szal is játszott, de profi karriere a CS:GO megjelenésével indult. 2013-ban, egy kis szünettel a Heroic név alatt, a Copenhagen Wolves volt a meghatározó szervezet életében. Már ekkor csupa sztárokkal játszott együtt: Pimp, Friis, cajunb, dupreeh, Xyp9x. Az utolsó 3 név talán mindenkinek ismerős lehet, hiszen később is együtt játszottak dev1ce-szal, amikor év végén úgy határoztak, hogy Über G33KZ néven folytatják, majd rá két hónappal a Team Dignitashoz igazoltak FeTiSh és edzőjük, 3k2 társaságában. Volt egy-két szép eredményük 2014-ben, de nem sikerült jó helyezést elérni a nagy tornákon. Volt néhány forgatás is a csapat életében, mely szintén nem tette lehetővé, hogy a csapat összeszokhasson. Először májusban lelépett cajunb, akit a hónap végén aizy váltott, majd októberben visszacserélték őket. Decemberben FeTiSh távozott és megérkezett a helyére Karrigan.

Team SoloMid 

2015. január. A csapat bejelenti, hogy az amerikai Team SoloMid szervezetéhez igazolnak. A közel egy éven át tartó TSM korszak már több sikert hozott. Karrigan irányítása mellett a játékosok jobban kezdtek játszani, és folyamatosan ott voltak a top 3 csapat között. Kijutottak a Majorokra, Kölnben az elődöntőig meneteltek, és Kolozsváron sem sikerült Major torna győzelmet szerezni. Ez és a szervezettel szembeni elégedetlenségük váltotta ki azt, hogy 2015 decemberében kiváljanak a TSM-től, és Team ? (Team Questionmark vagy TQM) néven folytassák, szervezet nélkül. 2016 januárában 3k2-t lecserélték zonicra az edzői poszton, majd a hónap végén bejelentették, hogy megalapítják saját szervezetüket, az Astralist.

A Counter-Strike történelmében ez az első olyan szervezet, melyet 100%-osan a játékosok birtokolnak és menedzselnek, később mások is követték őket ezen az úton, mint pronax a GODSENT-tel, vagy az SK kirúgott játékosai a Heroic-kal.

esport csgo counterstrike player device astralis karrier

Astralis

Azonban hamar fejét ütötte fel a baj, ismét az elődöntőben estek ki az MLG Colombuson, ezért májusban úgy döntöttek, megválnak a 27 éves cajunb-től, hogy a fiatalítás jegyében a helyére érkezhessen a mindössze 18 éves Kjaerbye. Sajnos a Valve Majorra vonatkozó szabályai alapján nem játszhatott Kölnben, mert nem vele neveztek, így a helyére gla1ve ugrott be. Majd dupreeh vakbélgyulladása miatt Zonicnak kellett beugrania. Csodával határos módon így is elérték a legenda státuszt. De ennél tovább nem jutottak, pedig a potenciál mindenkiben meg volt. Végül októberben megérkezett az újabb csere, a 26 éves Karrigant kivásárolta a FaZe, helyére a 21 éves gla1ve került irányító pozícióba.

esport csgo counterstrike player device astralis karrier

Közelmúlt

Ettől kezdve valami megváltozott a csapatnál. A fiatalítás hatására sokkal flexibilisebb, mégis határozottabb lett a játékuk. A csere óta dev1ce AWP-zik, és hihetetlen, milyen teljesítményt mutatott az elmúlt két hónapban! Folyamatosan ő kerül középpontba a highlightok és a statisztikák között. Olyan brutális dolgokat művel, mint a dupla késes ace pisztolykör az SK ellen, ráadásul ők voltak azok, akik megtörték a brazilok Train dominanciáját! Folyamatosan top fragel, nem hibázik az AWP-vel, lehozza a clutch-okat, ezzel messze a legjobb játékosa volt az ECS döntőnek. Jelenleg ők a világranglista első helyezettjei is, melyet az alapján, amit a csapat és dev1ce mutatott magából mostanában, bőven megérdemelnek. Ha ezt a formát nyújtják az ELEAGUE Majoron is, akkor simán be is húzhatják azt.

Ha lemaradtál volna a múltheti részről, amiben bemutattuk RUSH kudarcokkal teli útját a legjobbak közé, akkor itt bepótolhatod!

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!