Azt hiszed ebben az évben durva volt az esport? Akkor várd ki, mi lesz 2017-ben!

Azt hiszed ebben az évben durva volt az esport? Akkor várd ki, mi lesz 2017-ben!

Magasabbak a nyeremények, több játék, több verseny és elfogadóbb világ jellemezte az esport évét 2016-ban, jövőre igazi mainstream lehet az iparág.

A 2016-os év nagyot szólt esportban. Egyre több európai focicsapat indított esport divíziót, Amerikában NBA csapatok vásárolták be magukat a nagy esport szervezetekbe, a CS:GO az amerikai (és magyar!!!!) tévéképernyőkre költözött, az LCS csapatok verbális háborút vívtak a Riottal és az esport bevételek az egekbe szöktek. De hova vezet az út? Az Esportsedition összeszedett néhány dolgot, hogy szerintük mire számíthatunk 2017-ben.

Overwatch liga és a klubcsapatok térnyerése

Az Overwatch League a BlizzCon óta már tuti, hiszen a Blizzard ott bejelentette, hogy 2017-ben elindítja a bajnokságot és egy teljesen új, hónapokon keresztül futó versenysorozatot indít el. Az egyik legnagyobb érdekessége a ligának az lesz, hogy régió alapú lesz, mint az NFL vagy az MLB. A csapatok kötődni fognak egy-egy földrajzi helyhez így a bajnokság országokon, sőt akár kontinenseken keresztül is ívelhet majd. Ez a döntés érdekes és egyben izgalmas is, így a csapatok rajongóbázisa erős valószínűséggel adott lesz, ez pedig biztosabb bevételi forrásokat és nagyobb produkciós értéket jelent majd. Csak gondoljatok bele, mondjuk egy veszprémi lakos nagy valószínűséggel ismeri a városának a kézicsapatát, ha pedig egy kicsit is szereti a kézilabdát, akkor azt is tudja, mikor játszanak és még az is lehet, hogy kimegy megnézni a meccset. Pszichológiai szempontból kötődünk ahhoz a helyhez, ahol élünk vagy születtünk és önkéntelenül is büszkék vagyunk országunk vagy városunk sportolóira. Ez az esportoknál is így működik majd (legalábbis remélem – a szerk). Annyi biztos, hogy a Blizzard ezzel a lépéssel olyan helyre merészkedik, ahol még esport nem járt, ez pedig becsülendő, majd kiderül, mi kerekedik ki belőle.OW League

Az esportok nemzetközi elismerése és a sportolói vízumok

Ez talán egy kicsit felelőtlen becslés, de nagy az esélye annak, hogy az esportokat jövőre nemzetközi szinten is elfogadják majd. Sőt, a játékosok a legtöbb országban majd könnyen hozzájutnak a profi sportoló vízumokhoz. Erre már van példa, a gyakorlat Koreában vagy Észak-Amerikában már életbe is lépett, ha minden jól megy, akkor a világ többi országa is csatlakozik ezután. A DotA 2 International nyereményalapja ebben az évben túllépte a 20 millió dollárt és jön az Overwatch League, itt az ideje, hogy változzon a vaskalapos nézet és itt az ideje annak, hogy a kétkedők belássák, az esport filozófia nem csak egy múló hóbort, hanem az új évezred egyik legfontosabb média entitása.

Növekvő bevételek a játékosoknak és a versenyszervezőknek is

Ma a világon az egyik legértékesebb reklámfelület a televízió képernyője, de a nagy hirdetők az utóbbi években nem érnek el egy fontos piaci csoportot, a fiatalokat 18 és 24 év között. Hogy miért? Azért, mert nem néznek tévét, mert a média, ami érdekli őket, az online van. De ebben az évben volt egy ELEAGUE, ahol egy profi produkciós csapat a TBS-re vitte a Counter Strike-ot és olyan hirdetők álltak be mögéjük, mint a Snickers vagy a Domino’s. A sorozat pedig hozta a számokat, amit elvártak tőle, szóval jövőre várható, hogy még nagyobb kaliberű vállalatok ülnek majd fel az esport vonatra. Talán az egésznek egy kicsi ’negatív’ hatása is lesz. A nagy szponzori szerződésekkel minden bizonnyal érkeznek majd az etikai kódexek is. A játékosoknak meg lesz szabva, hogy bizonyos esetekben mit mondhatnak, ami annyit jelent, hogy a Twitter és a Yuotube drámák száma csökkenni fog.Snickers

Mindenki akar egy szeletet a tortából

Várható, hogy 2017-ben elöntenek minket majd az esport próbálkozások. A versenyekben nagyon sok pénz van és ezért várható, hogy a legtöbb játékfejlesztő vállalat, akinek van multi játéka, el akarja majd érni, hogy abból esport legyen. Alapvetően ez jót tehet majd a szcénának, hiszen ha sok játék közül lehet választani, akkor nagyobb esély gyöngyszemet találni, a hatalmas verseny pedig arra kényszeríti majd a készítőket, hogy minél jobb minőségű terméket gyártsanak. Ezzel együtt azért van benne veszély is, mert van benne kockázat. A cégek már most durva pénzeket fektetnek egy-egy játék versenykörnyezetébe, akár milliós nagyságrendben is, ahogy ezt láttuk a Gears of War vagy a HALO esetében. A befektetés alapvetően nem baj, de a bukás veszélye reális, ha pedig nem jönnek a várt bevételek, akkor abból hosszú távon lehet gond.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!