Ezt történt 2016-ban a nemzetközi CS:GO-ban!

Ezt történt 2016-ban a nemzetközi CS:GO-ban!

2017 kezdetét az esportban mivel is lehetne jobban megünnepelni, mint az elmúlt év legfontosabb nemzetközi CS:GO történéseinek összefoglalásával. Nézzük hát, mi is történt 2016-ban!

2017 kezdetét az esportban mivel is lehetne jobban megünnepelni, mint az elmúlt év legfontosabb nemzetközi CS:GO történéseinek összefoglalásával. Nézzük hát, mi is történt 2016-ban!

A 2015-ös bundabotrány lezárása (Január 5.)

Még 2015 elején történt, hogy az iBUYPOWER lineupjából négy, valamint az Epsilonból két játékost eltiltottak a Valve versenyein való részvételtől, mert azon kapták őket, hogy szándékosan veszítettek el meccseket és fogadtak maguk ellen nagy tétekkel. Idén januárban a Valve pontot tett a dolog végére, ugyanis kiadtak egy nyilatkozatot, melyben az eltiltást véglegesítették és lefektették a szabályozást, miszerint a jövőben történő hasonló esetekért is ez a büntetés jár.

A Valve megnégyszerezi a Major-ök nyereményalapját (Február 24.)

A 2016-os MLG Columbusig mind a hét Major-ön 250 000 dollár volt a nyereményalap, de a Valve nem mehetett el amellett, hogy közben a többi esportban már sokkal nagyobb nyereményekért folyik a küzdelem és a CS:GO kezd elmaradni. Ezért úgy döntöttek, hogy az általuk szponzorált eseményeken egymillió dollárra emelik a tétet. 

Véget ér a Fnatic-dominancia (Április 1.)

Az MLG Columbusig összesen 6 tornát nyertek zsinórban a svédek, de a Major-ön kikaptak az Astralistól a negyeddöntőben. Közben kiderült, hogy Olofmeister lesérült, és a következő 3 hónapot kihagyja. Így 2015 legjobbnak választott játékosa sem a Major-ön, sem utána nem tudott olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtani, mint azelőtt és az eredmények is elmaradtak.

A brazilok uralmának kezdete (Április 3.)

Szép éveleji teljesítményeik után révbe értek és megnyerték a Majort. Ezzel ők lettek az első nem-európai csapat, akiknek ez sikerült, akkor még ugye Luminosity néven.

A Nuke-Inferno csere (Április 22.)

A Valve bejelentette, hogy befejezték a munkálatokat az új Nuke-on és bekerül a versenypályák közé Inferno helyére. Ezzel párhuzamosan Inferno felújítása is elindult, melyet októberben mutattak be, de azóta sem tisztázott, hogy milyen tervei vannak a Valvenek a pálya kapcsán.

Az ESL bejelenti a WESA-t (Május 13.)

A World Esports Associaton egy valódi mérföldkő a profi videojátékok történetében, hiszen ez az első olyan szervezet, mely a játékosok érdekeinek védelmével foglalkozik. Nyolc csapat tartozik a szervezethez: mousesports, Fnatic, Na'Vi, EnVyUs, Virtus.pro, FaZe, G2, NiP. A szervezet célja pedig az, hogy minél sztenderdebb és profibb szabályok és rendszerek szerint működjön az esport.

Az SK és a Team X diszkvalifikálása az ELEAGUE-ből (Július 6.)

Miután az SK Gaming kitette a dán csapatát, hogy a Luminosity Gaming braziljait igazolja a helyükre, az ELEAGUE úgy döntött, diszkvalifikálja mindkét felállást. A döntés szerint sem a Luminosity Gaming, sem az SK Gaming nem képes azt a lineupot szerepeltetni, amelyet nevezett, ezért egyikük sem játszhat a liga első szezonjában.

Az SK Gaming megnyeri második Major-ét (Július 10.)

Ezzel a győzelemmel ők lettek a második csapat, akik képesek voltak egymás után két Major győzelmet szerezni. A másik csapat, akiknek ez összejött a Fnatic volt. Ja, és s1mple is ott volt.

A Gambling botrány kezdete (Július 20.)

A Valve megelégelte a fogadó oldalakon történő átveréseket és az átláthatatlanságot, (többnyire közösségi nyomásra - a szerk.) ezért levélben értesítette az érintett gambling oldalakat, hogy függesszék fel működésüket, mert az sérti a Steam Feliratkozói Egyezményét. Ennek hatására többen törölték oldalukat vagy módosítottak annak működésén, de az amerikai szerencsejáték felügyelet ezzel sem elégedett.

Megkezdődik az első hivatalos szabadság a profiknál (Augusztus 1.)

2016 elején abban egyeztek meg a profi játékosok, hogy augusztus első két hetében sem LAN-t, sem online meccset nem vállalnak, hogy a szoros menetrendjük mellett végre a pihenés és a család is nagyobb hangsúlyt kaphasson. Rendkívűl jó a kezdeményezés mind a játékosoknak, mind a nézőknek, hiszen a kipihent emberek jobb meccseket játszanak, mint a zombik. Ráadásul ez az időszak tökéletes alkalom lett a játékoscserékre is. Ezalatt a két hét alatt a dignitas, a Natus Vincere, a fnatic, a GODSENT, a FaZe, a Cloud9, a mousesports és az OpTic is cserélt.

A Valve új szabályozása az edzőkről (Augusztus 17.)

A szabály értelmében azok az edzők, akik a meccsek alatt kvázi 6. játékosként irányították a csapat minden lépését, háttérbe kerülnek. A körök alatt nem kommunikálhatnak a csapattal egyáltalán, csak előtte, a rövid, átlagosan két perces félidőben és utána, valamint a szabály szerint most már 4 alkalommal kérhet a csapat félperces időkérést. Ez a teljesen logikus döntés sok csapat számára okozott fejtörést, akik azért küldték el irányítóikat, hogy lecseréljék egy jobb skillekkel rendelkezőre lsd.: s1mple és a Na'Vi.

A PEA megalakulása (Szeptember 8.)

A WESA után az amerikai csapatok is létrehozták saját érdekvédelmi csoportosulásukat, a Proffesional eSports Association-t. A hét csapatot magába foglaló szervezet célja, hogy egy, az NFL-hez hasonló ligát hozzanak létre. Azonban decemberben beindult egy csúnya botrány a szervezet és a csapatok között, melyet egyelőre csak kisebb-nagyobb sikerrel tudtak kezelni a felek.

Megalakulása óta először nem lesz ott a NiP egy Major-ön (December 18.)

Miután a FlipSid3 kiejtette a NiP-et Kölnben, kötelesek voltak részt venni a kvalifikáción, hogy a soron következő atlantai Major-re kijussanak. Azonban az ottani szereplésük igen gyászosra sikeredett, 3-1-el búcsúztak a tornától.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!