Mi lett Lifecoach ígéretével?

Mi lett Lifecoach ígéretével?

A német játékos korábban azt mondta, rövid időre felhagy a versenyzéssel, ám ez végül nem történt meg.

Még októberben írtunk arról, hogy a Blizzard egy jól ismert profi játékost is bevont az új Hearthstone kiegészítő, a Mean Streets of Gadgetzan fejlesztésébe, Lifecoach ugyanis megkapta a lehetőséget arra, hogy vessen egy pillantást az új lapokra és konzultáljon a dizájnerekkel a stúdió főhadiszállásán.

Ennek kapcsán a G2 játékosa anno azt is elmondta streamjében, hogy a kiegészítő megjelenését követően pár hónapra valószínűleg háttérbe is vonul majd, már ami a versenyzést illeti, hiszen az új lapok ismerete elég nagy előny számára. Úgy tűnik azonban, hogy ebből végül nem lett semmi: Lifecoach jó néhány tornán felbukkant a Gadgetzan megjelenése óta.

  • Esports Superstars: V-VIII. hely (500 euró)
  • SeatStory Cup VI: IX-XII. hely
  • Gang Wars Tournament: XIII-XVI. hely
  • Zagreb Gaming Arena: V-VIII. hely (500 euró)

Utóbbi versenynek magyar vonatkozása volt, hiszen exigo éppen Lifecoach-ot győzte le az első negyeddöntőben. Az eredményeket tekintve pedig ugyan azt mondhatjuk, hogy nem nagyon érződik bármiféle előny Lifecoach esetében (sőt, a nekünk adott interjúban elmondta, hogy Face Shamannal például alig játszott), ám ettől függetlenül különös, hogy a korábbi ígéretből végül nem lett semmi. Talán a G2 nem engedte neki, hogy meghozza ezt a döntést?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!