Hirdetés

Ha a paint esport lenne, ti lennétek a bajnokai!

Kihirdettünk egy rajzversenyt a sok LoL-os kajás rajz kapcsán, nézzük meg az általunk top 5-nek ítélt pályaművet!

Hirdetés

Minden évben van az a bizonyos uborkaszezon az év végi All-Star gála és a következő évi LCS kezdése között, amikor a LoL esport része leül egy kicsit. Ilyenkor öli meg az embereket az unalom általában, szerencsére azonban egy-két kreatív redditező erre az időszakra is kitalált valami mókát, ami ezúttal nem más volt, mint a kaja témájú LoL karakterek. Nagyon felkapott téma lett alig egy nap alatt, erről mi is írtunk nektek. 

Ezekre a sikerekre való tekintettel mi magunk is meghirdettük a saját versenyünket, amire érkeztek képek szép számban. A szerkesztőink értékeltek, díjaztak, következzék tehát az az öt alkotás ami leginkább elnyerte tetszésünket, illetve az abszolút első helyezett.

A hotdog egyik elmaradhatatlan hozzávalójával kezdjük a sort, ismerjétek meg Cray Ádám alkotását, VirsLee-t:Következő versenyzőnk nem más, mint a középső ösvény és a nyár fenegyereke, Kassadinnye (szerző: Bóta Botond Gábor)Retekton már nem csak a lápvidék, hanem a zöldségek réme is lehet (szerző: D Adam)Mivel tél van, nem szabad megfeledkezni a kellő mennyiségű C vitaminról sem, ezt Gnarancs biztosítja nekünk (szerző: Vajda Benedek):Nem sokkal maradt le az első helyről minden konyha szerves tartozéka, a Háztartási Jax. Papp Sára műve már nem paintben készült, de az erőfeszítés, az ábrázolásmód és nem utolsósorban a név minket meggyőzött:Végül, de nem utolsó sorban, sokunk kedvenc édessége lett az abszolút győztes. Bár a karácsony már elmúlt, így a MézesKhalács "már nem meta", sőt, ez a pályamű sem egyszerű paintes rajz, de a szóvicc, az ötlet, az elgondolás és a megvalósítás alapján egyhangúan döntött szinte azonnal a zsűri! Gratulálunk tehát a készítőnek, Busi Dánielnek! Hamarosan felvesszük veled emailben a kapcsolatot.

Ti küldtétek még: Aurelion Salonna, Tacali, PiTeemo, kachacomb, sonka, Leemonádé, Cocacolaf, tarhonyalistar

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?