Cloud9 white és Cloud9 blue dominálják az NA LCS-t!

Cloud9 white és Cloud9 blue dominálják az NA LCS-t!

2-2 győzelem az aktuális és az ex-c9 neve mellett is az első hét után.

Izgalmas első heten vagyunk túl, annyi biztos, rengeteg esemény történt a 4 régióban. Láthattunk teljesen egyoldalú összecsapásokat és igencsak szorosakat is. Az új 10 bannos rendszer úgy tűnik megtette pozitív hatását egyelőre, alapvetően több hőssel találkozhatunk a meccseken, mint tavaly ilyenkor, végre Looper is újra hasznosnak érezheti a 2014-es VB-n kiérdemelt Singed skinjét.

EU LCS

Jelenleg a G2 és az H2k vezetnek, ez viszont azért van leginkább, mivel a formátumból fakadóan csak ők tudtak 2-2 meccset játszani az első héten, úgyhogy ez csalóka lehet kissé. Az A csoportban a G2 mellett a Misfitstől is sokat várnak, valamint a Fnatictől is. A B csoport egyelőre úgy alakul, ahogy azt vártuk, az H2k és az UOL az élen, de itt is hasonlóan még nem sok lehetőség volt megmutatni magukat. Egy hét után nehéz lenne hosszabb konklúziókat levonni, egyszerűen nem volt elég mérkőzés, viszont ahogy telnek múlnak a hetek, annál jobban körvonalazódik majd a csapatok közti erőviszony.

NA LCS

Itt sem ment le túl sok mérkőzés, hogy hosszabb távon bármit is le lehessen vonni, elég sokan vannak harmadik helyen per pillanat. Igaz, mivel itt párhuzamosan is mennek mérkőzések, kicsit gyorsabban lehet haladni.

A régi és az "új" Cloud9, azaz a Cloud9 és a FlyQuest egyelőre jól menetelnek előre, a TSM pedig kicsit bukdácsol eddig, ugyanúgy, mint a CLG és olyan meccseket buknak el, amiket papíron nyerniük kéne, elég ha csak a CLG vs TL-re gondolunk, amit a TL-nek sikerült elhoznia. Ezt már a szezon előtt is sokan látták, hogy talán most először lesz ilyen szoros a teljes mezőny, mint idén. Mindegyik csapatnak vannak meglepetéskártyái, amiket bármikor felhasználhatnak.

LCK

Talán nem meglepő módon az új világverésre tervezett KT Rolster és a háromszoros világbajnok SKT T1 vezeti a tabellát. Azért volt pár meglepetés is, kisebb-nagyobb, az Afreeca egész jól indított a szezonban, illetve a legmókásabb nevű LCK csapat, a BBQ Olivers is behúzott egy győzelmet. A világ legnehezebb régiója idén sem lesz unalmas.

LPL

Kínában szintén az Európához hasonlatos két csoportos rendszer van, igaz 12 csapattal összesen. Az immáron Deftmentes EDG még tud vezetni a B csoportban, valamint a VB-ről is ismeretes I May vezeti az A csoportot. Talán kissé meglepő módon a Bengit és Easyhoont jegyző Vici Gaming csak a 3. helyet érte el eddig.

Alapvetően az összes régióban csak belekóstoltunk az LCS-be, sok az új csapat és új játékos, időre lesz szükségük, ahhoz, hogy tényleg a topon tudjanak teljesíteni.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!