Kjaerbye lett az MVP, véletlenül be is szólt TaZ-nak

Kjaerbye lett az MVP, véletlenül be is szólt TaZ-nak

Az ELEAGUE Major ideje alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt hozott, de a döntőben igazán elkapta a fonalat.

A HLTV minden versenyen megválasztja a statisztikák szerinti legjobb játékost, az ELEAGUE 2017 Major tornáján ez a megtiszteltetés a mindössze 18 éves Kjaerbye-t érte.

A stabil teljesítmény a számokból is látszik, 13 mapból csak két alkalommal került 0.90 alá, 1.5-ös értékelés fölé viszont háromszor is felért. Egyik ezek közül a finálé utolsó pályája, a mindent eldöntő Train volt, ahol 29 fraget és +14-es K/D arányt hozott össze a csapatnak, kiemelt szerepe volt tehát az Astralis első Major győzelmében.

Kicsit álszent módon Kjaerbye így nyilatkozott Twitteren a Virtus.pro elleni meccset követően:

Természetesen a válasz sem maradt el, TaZ megkérte a fiatal dánt, legközelebb legyenek szívesek és tegyék oda magukat, annál nagyobb öröm lesz elverni őket:

Kjaerbye valószínűleg inkább csak szerény akart maradni, ezt a bakit nyugodtan írhatjuk fiatal korának számlájára. A legértékesebb játékosnak választott srác ugyanis minden idők legfiatalabb Major győztese, és így a legfiatalabb MVP lett. Az eddigi rekordot JW tartotta 2013-ból, nála Kjaerbye 3 nappal fiatalabb volt a győzelem pillanatában. Igazi sikersztori.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!