Senki nem akar gyakorolni az Echo Fox ellen

Froggen a Yahoo Esports-nak adott interjújában említette meg azt, hogy az Echo Fox már nem gyakorol az NA LCS-ben szereplő csapatok ellen.

Henrik "Froggen" Hansen az Echo Fox középső ösvényes játékosa nemrég a Yahoo Esports-nak adott egy interjút, amiben kiderül, hogy csapata nem scrimmelhet más NA LCS csapat ellen.

Arra a kérdésre, hogy hogyan szoktak más csapatok ellen scrimmelni, Froggen így válaszolt:

Nem igazán szoktunk más NA LCS csapat ellen scrimmelni, mert nem akarnak ellenünk játszani. Sajnos nem tudunk mit csinálni ezzel, próbálunk fejlődni ahogy csak tudunk.

Persze, ezt az egészet az egykori csapat tulajdonos sem hagyta szó nélkül, MonteCristo a Twitteren reagált ezekre.

Szót ejt arról, hogy egy hosszú távú megegyezés állhat a hátterébe a dolognak, ami a csapattulajdonosok között jöhetett létre és ezzel büntetik azokat a csapatokat, most például az Echo Fox-ot, akik poacholni próbálnak.

Ír arról is, hogy amikor még ő volt egy csapat tulajdonos, hogy működött ez az egész. Akkoriban azokkal akik megpróbáltak poacholni, egyszerűen megszakították a kapcsolatot, mivel a Riot nem tett eleget az ügy érdekében.

Froggen úgy gondolja az, hogy nem scrimmelhetnek nem nagyon hátráltatja őket.

Úgy gondolom, hogy mechanikailag nincsen gond a csapatban. Van amin sokat javíthatnánk és a scrimmelés sokat segíteni, de szerintem nem hátráltat bennünket jelentősen.

MonteCristo arról is tweetelt, hogy ő nem tudja pontosan volt-e tényleges poacholás, az Echo Fox részéről, de szerinte nem is nagyon számít, a lényeg az, hogy az emberek úgy gondolják volt.

Egy LCS csapatnak nyilván nem a legjobb, ha nem tud gyakorolni azon csapatok ellen, akikkel minden héten megmérkőzik, hiszen még mindig ez a legjobb gyakorlási módszer. Ha egy csapat még nincs teljesen összeszokva, ezeken a bizonyos scrimmeken könnyen összelehet kovácsolni egy csapatot. Froggen azt nem említette, hogy találtak-e már bármilyen új rendszert a probléma megoldására, de az edzőjük valószínű más LCS meccseket elemezve próbálja segíteni csapatát.

Szerintetek mennyire befolyásolhatja egy ilyen hátráltató tényező egy csapat teljesítményét?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!