Megnyílt a sóbánya: Amnesiac teljesen kiakadt Pavel győzelmén

Megnyílt a sóbánya: Amnesiac teljesen kiakadt Pavel győzelmén

A 16 éves amerikai játékos úgy döntött, magára ölti a főgonosz szerepét, a Twitteren fakadt ki.

Amnesiac nagyjából egy évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor is elsőként kvalifikálta magát a 2016-os Hearthstone világbajnokságra. Az akkor még csupán 15 éves amerikai játékost a BlizzConra érkezve már a legnagyobb fiatal tehetségként tartották számon, igaz, szókimondó megnyilvánulásai miatt hamar megkapta a "Young Savage" becenevet.

Most úgy tűnik, Amnesiac még inkább feltekerte az őszinteség-faktort - sőt, kis túlzással a főgonosz szerepét is magára öltötte. Minden az alábbi Twitter-bejegyzéssel indult a mostani hétvégén, amiben Pavelnek szólt be:

"Remélem, Pavel elmákolja magát a Bahamákig, magam szeretném lemosni a mosolyt az arcáról."

Szó se róla, a két játékosnak van már közös múltja, hiszen a világbajnokság negyeddöntőjében éppen kettejük összecsapásán sült el a "legendás" Babbling Book, amivel Pavel meccslabdát hárított.

És itt még nem volt vége a szerencseszériának, hiszen 3:3-as állásnál, a mindent eldöntő játszmában Pavel az utolsó pillanatban húzott bele abba a Sapbe, amely kihúzhatta még őt a slamasztikából.

Amnesiac mostani megnyilvánulása azért is érdekes, mert a világbajnokságot követően védelmébe vette Pavelt, mondván nem csak a szerencsének köszönheti az első helyet.

"Mindenki befoghatja, aki sz*rságokat beszél Pavelről. Keményen dolgozott és ezt nem kellene elvennetek tőle."

Az amerikai játékos kívánsága végül teljesült, hiszen Pavel kvalifikálta magát a Bahamákon megrendezésre kerülő Winter Championshipre. Ráadásul a negyeddöntőben bemutatott missed lethal még egy kis olaj volt a tűzre, már ami Amnesiac reakcióit illeti.

Amnesiac tisztázta: nem szeretne beállni a sorba, nem fogja visszafogni magát és véka alá rejteni a véleményét. Nem is tette.

"Tavaly keményen dolgozott, hogy továbbjusson a Last Callról, de aztán rosszul bannolt és rossz deckeket hozott három versenyen keresztül. Mégis nyert."

"Idén simán csak beült a selejtezőre, rossz deckeket hozott, rosszul bannolt, mégis kijutott."

"Sajnálom, nem fogok jópofizni és gratulálni. Nem vagyok Thijs, nem leszek az egymilliomodik "felhigított" személyiség.

"Igen, zaklatott vagyok, ahogy minden profi az lenne. Én kérek bocsánatot, hogy hitelesen kimutatom, mennyire frusztrál a dolog..."

Hiába állt ki tehát korábban Pavel mellett, úgy tűnik, most már inkább nemezist lát az orosz játékosban Amnesiac. A még mindig csak 16 éves amerikai kirohanását kevesen nézték jó szemmel: a különféle közösségi felületeken kevesen álltak Amnesiac oldalára, legyen szó akár a közönségről, akár a többi profiról. A G2 román játékosa, Rdu a statisztikát hívta segítségül: a GosuGamers játékos-adatbázisából kiderül, hogy Pavel 169 versenyen vívott mérkőzésen 72 százalékos győzelmi arányt hozott. Amnesiac esetében ez 48 meccs és 63 százalék.

Ti mit gondoltok, illendő ez a fajta hozzáállás egy profi játékostól? Vagy szükség van a szókimondóbb figurákra az esporton belül is?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!