RUBINO kitálalt, saját magát hibáztatja a kialakult helyzet miatt

A North norvég játékosa nyíltan beszélt motivációs gondjairól és arról, hogyan került be aizy az ő helyére és szóba került, mit tartogat számára a jövő.

Arról, hogy a North aizy-vel folytatja, már korábban is írtunk, RUBINO sorsa azonban csak lóg a levegőben. A norvég játékos egy szokatlanul őszinte vallomásban írta le a dolog hátterét, melynek köszönhetően most már tudjuk, mi játszódott le a csapaton belül. Milyen is valójában egy profi esportoló belső világa, milyen démonokkal kell mindennap megküzdenie még a legjobbaknak is. RUBINO írását itt találjátok, de pontokba foglalva összeszedtük belőle a lényeget:

  • A nyári szünetre rossz formában vonult el a csapat, de a pihenő és Magisk érkezése ismét felrázta őket, a világ egyik legjobb csapatává nőtték ki magukat.
  • A jobb eredményekkel együtt megnőnek az elvárások, és nem csak a rajongók vagy a szervezet felől. A játékosok magukkal szemben is kritikusabbak lesznek, még többet akarnak kihozni a helyzetből, hiszen már olyan közel a csúcs.
  • RUBINO szerint bár a sikerek sorra jöttek, valami eltűnt az életéből. A fejlődni vágyás, a folyamatos utazás, a hibák javítására való törekvés és folyamatos gyakorlás teljesen megváltoztatta. A magánéletével nehezen összeegyeztethetőé vált a maximalizmus, és nem tudott, de nem is akart annyi időt a játékra fordítani, mint csapattársai.
  • Zavarta, hogy mindenki azt hiszi, a nagyobb pénz miatt szerződtek a North-hoz és a pénz motiválja őket, míg a családjuk a háttérben ragad.
  • A motiválatlanság és a belső feszültségek miatt megbeszélte csapattársaival, hogy nem szeretné hátráltatni őket a jövőben, ezért egy ideig visszahúzódik a cserepadra, átadva helyét a szerinte sokkal tehetségesebb aizy-nek.
  • Igyekszik visszaszerezni játékkedvét, ezért megpróbál annyit streamelni, amennyit csak tud, és reméli, hogy lesz még lehetőséges bizonyítani a versenyeken is, amihez most egyelőre nem érez magában elég erőt.

Nos ez mind szép és jó, ha tényleg így van, akkor igazán nemes és érett viselkedést látunk RUBINO-tól, ami példaértékű lehet minden játékos számára, hisz az egyéni sikerek fölé helyezi a csapatot, ahonnan nem kerül ki, de átadja helyét, hogy ezzel is segítsen.

De őszintén szólva nehezen hihető, hogy egy profi játékos, akinek élete a CS:GO, ilyen könnyen lemond egy legendás pozíción ülő csapat ötödik posztjáról, hogy a kispadra ülhessen és streamelhessen. Sokkal valószínűbb, hogy sorsa egyelőre bizonytalan, és a hivatalos váltásig streamerként a North családjánál marad. Emlékszünk, ugyanez történt Oskar és s1mple esetében is. Mielőtt eligazoltak, streamerként még régi csapatuk neve alatt játszogattak.

RUBINO jövője tehát tisztább is lett meg nem is, de legalább megtudtuk, miért vált elkerülhetetlennél a csere, és újra bebizonyosodott, hogy egy profi esportoló élete sem fenékig tejfel.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!