1000 killnél jár WildTurtle

1000 killnél jár WildTurtle

Az egyikori és egyben mostani TSM lövész, aki megjárta az Immortalst is tavaly elérte az 1000. killjét profi karrierje során.

A kanadai születésű 22 éves lövész egy igazi mérföldkövet ért el profi karrierje során, mivel megszerezte az NA LCS alapszakaszai során az 1000. gyilkosságát. Hosszú út vezetett idáig, 2013 februárjában csatlakozott a TSM csapatához, ahol az akkori lövészt Chaox-ot váltotta le. Már az első mérkőzésén maradandót alkotott, hiszen Catilyn választásával, még Reginald mellett egy pentakillel mutatkozott be a Complexity ellen.


Azóta sok idő eltelt és a Duna mellett az amerikai folyókon is sok víz lefolyt, WildTurtle pedig szinte végig egy meghatározó játékosa volt az NA LCS-nek. 2015 decemberében otthagyta a TSM-et és Doublelift érkezett a helyére. Utána egy egy igencsak domináns szezont mutattak fel az Immortals-al, akiket nagyon nehéz volt megfogni. A nemzetközi sikerek elmaradtak az IMT-vel, mivel a playoff-ban egyszer sem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt ők szerették volna.

Az idei szezonban visszatért eredeti csapatához és a múlt hétvégén megszerezte 1000. killjét az alapszakaszok során 215 mérkőzés alatt, ami azt jelenti, hogy mérkőzésenként átlagosan 4,65 gyilkosságot tudott megszerezni. Ebből az alkalomból készült egy videó, hogy hogyan is jutott el eddig.

Sok kritika érte egyébként WT-t az idei szezonban, sokan visszasírják Doubleliftet, viszont a mérhetetlen tapasztalatát amivel rendelkezik a játék terén még egy-egy gyengébb napján sem szabad leírni.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!