Ennyire senkit se érdekel már az IEM Katowice?

Ennyire senkit se érdekel már az IEM Katowice?

Az eredetileg meghívott csapatoknak a fele ott se lesz az IEM évad fináléjában.

Az Intel Extreme Masters immáron 11. évadának végén jár, február végén és március elején kiderül, kik lesznek az aktuális szezon legjobb League of Legends és CS:GO csapatai. 11 széria azonban sok idő és ha azt nézzük, hogy mennyi minden történt a 2011-es 5. évad óta, ahol a myRevenge és az against All authority potom párezer dollárért játszottak a döntőben, ez a mindössze 6 év még távolibbnak tűnik. 

Ma azonban már milliós, sőt, többmilliós esport versenyek vannak, de az IEM mintha kicsit lemaradt volna az időben, legalábbis ami a League of Legends-et illeti: míg a Riot már tavaly év végén rájött (szerencsére), hogy a csapatoknak ennél komolyabb díjazású versenyekre van szükségük (a vb-re is összekalapoztattak 5 millió dollárt), addig az ESL még mindig ott tart, hogy 150.000 dollárral "akarja kiszúrni" a legjobb 8 LoL csapat szemét. 

Ennek fényében talán már nem is annyira meglepő, hogy mekkora a különbség az eredetileg tervezett, illetve a most már tényleg véglegesnek tűnő lineup között.

Eredetileg meghívottak:

SK Telecom (vb 1. helyezett), SSG (IEM Gyeonggi győztes), Cloud9 (legjobb NA csapat), Flash Wolves (legjobb LMS csapat), Unicorns of Love (IEM Oakland győztes), H2k (legjobb EU csapat), M19 (korábbi ANX, legjobb Wildcard csapat), EDward Gaming (legjobb LPL csapat).

A végleges (?) résztvevők listája:

Kongdoo Monsters (LCK utolsó helyezett), ROX Tigers (LCK 8. helyezett, mindketten a KeSPA kupa döntőért jöhetnek), Hong Kong Esports (LMS 5. helyezett), G2 Esports (mivel senki se jött Észak-Amerikából), Flash Wolves, Unicorns of Love, H2k, M19

Szabad szemmel is jól látható a különbség a két nyolcas között. Az SKT és a Samsung élből visszamondta a részvételt még hónapokkal ezelőtt, a Cloud9 a napokban közölte, hogy inkább az NA LCS-re koncentrálnak (ahogy valószínűleg az összes többi NA csapat is, senki se akarta most kitenni magát egy 9 órás jetlag-nek), az EDG pedig a minap közölte, hogy nem tudtak vízumot szerezni (pedig volt pár hónapjuk rá), így nem jönnek, helyettük jön a HKE (akik úgy tűnik, meg tudták oldani a vízumot). 

LCK utolsók, LMS csapatok, egy orosz régiós csapat és EU jelenleg top3 csapata, ez lesz Katowice mezőnye idén. 

Nyilván az időzítés se a legjobb és bár IEM előbb volt, mint LCS, utóbbi néhány év alatt fontosabbá vált, mint egy egyszeri, márciusi esemény, teljesen érthető, hogy a csapatok nem akarják ezért felborítani az edzési rendszerüket és a bioritmusukat (arról nem is beszélve, hogy a teljes staffot rá kéne állítani arra, hogy az itteni résztvevőkkel foglalkozzanak). 

Lehet, hogy most jött el az a pillanat, amikor az IEM-nek át kell gondolnia a struktúráját. Nem csak Katowice volt már problémás ebből a szempontból, emlékezzünk csak vissza Oaklandre, ahol pl. az UOL is a Splyce helyett ment ki (és nyertek végül), úgy tűnik, hogy ez a versenysorozat egyre inkább csak nyűg a csapatok számára. 

Itt az IEM Katowice League of Legends lineup-ja!

Aioween | 17/02/08 10:09 Két hét múlva jön az IEM évadzáró "világbajnoksága" az IEM Katowice, ahol tavaly után (Keszeli Niki - CS:GO) ismét lesz magyar résztvevő, ezúttal League of Legends-ben, Vizicsacsi személyében! A srácok még az emlékezetes Oakland-i állomást nyerték meg, ahol 3-2-re legyőzték a tajvani Flash Wolves csapatát, amivel kiérdemelték a helyüket a lengyel túrára.

Egy, a CS:GO Pro League-hez hasonló versenyt már nem tudnak csinálni LoL-ban, hiszen ott az LCS a világ minden táján, a Riot pedig lassan rendesen teletömi a naptárat, főleg, ha behoznak még egy nemzetközi versenyt is, ahogy azt korábban pletykálták. Talán több értelme lenne League of Legends-ből is évente egy vagy max kettő, a CS:GO major-ökhöz hasonló, jóval nagyobb pénzdíjas versenyt csinálni, amire jobban odafigyelnének a csapatok.

Persze ez minden bizonnyal ártana az ESL-nek anyailag, de jól látszik az elmúlt év alapján, hogy az IEM nyűggé vált, változtatni kell. Nektek mi a véleményetek?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Borítókép: ESL

Kövess Minket!