Magyarok is utaznak a Copenhagen Games-re

Az április közepén esedékes multigaming LAN-ra több magyar játékos is rászánta magát, na de mi lesz így az ICL-lel?

Ahogy arról már beszámoltunk, április közepén érkezik 2017 első ICL tornája, ám a versennyel egy időpontban egy másik LAN-t is rendeznek magyar résztvevőkkel. Ehhez azonban kicsit messzebbre kell tekintenünk, hiszen a verseny Koppenhágában zajlik majd.

Magyar csapatok közül eddig a HoP 100%-osan, az Orgless több, mint valószínűre mondta az indulást a CopenHagen Games nyílt versenyére, így tehát két győzelemre esélyes csapat is kihagyhatja az év első ICL-ét, ami nagy esély a feltörekvő csapatoknak egy előkelő helyezésre! Végül fontos megemlítenünk azt is, hogy a női mezőnyben ott lesz a Royal Bandits, ahol szintén akad magyar érdekeltség

"Nos mi egy rendkívül nemzetközi csapat vagyunk, egy török, egy szerb, egy norvég, egy francia és egy magyar tagból állunk, illetve az állandó coachunk is egy török hölgy. Egy hónapja vagyunk együtt, és elsősorban a cphg-re gyúrtunk a kezdetektől, de a motiváltság nem csak a játékban jelent meg. Mivel org es szponzor nélkül vágtunk bele a kalandba tudtuk, hogy keményen meg kell küzdenünk majd a pénzbeli támogatásért és bizalomért. Rengeteg alkalommal vissza lettünk utasítva, mondván csak fiú csapatot akarnak támogatni, ami senkit sem tört le. Én magam jelenleg megértem ezt a fajta hozzáállást is. A hosszas próbálkozás es munka azonban meghozta gyümölcsét, és a hellcase.com, mint főszponzor elvállalt minket, majd egy napra rá a Royal Bandits Esports org le is igazolt minket. Próbálunk heti 5 napot gyakorolni, nincs rinya, nincs hiszti, csak kőkemény gyakorlás. Nagyon várom az eseményt, de azt még jobban, hogy lássam a csapattársaimat is végre, mert eszméletlen módon a szívemhez nőttek ilyen rövid idő alatt is." - nyilatkozott Kesszike, a csapat magyar játékosa.

A női verseny ráadásul nem kispályás játszogatás, a fődíj 7000 euró és 5 db 27"-os, ívelt Samsung gaming monitor. A CS:GO tornák mellett természetesen más eseményeket is rendeznek majd, FIFA, Hearthstone és LOL versenyen is izgulhatnak majd a kilátogató nézők, az esemény helyszínéül szolgáló Øksnehallen csarnokban.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!