Samux úgy érzi, hogy stabilan játszik, de a kommunikáción még tudna javítani

Samux úgy érzi, hogy stabilan játszik, de a kommunikáción még tudna javítani

A spanyol ADC-vel beszélgettünk a beilleszkedéséről, valamint arról, hogy min tudna még javítani a játékát illetően.

Mikrofonvégre kaptuk Samux-ot, aki már megjárta az EU LCS-t a Giants-el, viszont ebben a szezonban az UOL színeiben játszik. Mint kiderült, találkozott az unikornisokkal soloqueba is és mikor Veritas bejelentette távozását, egyből őt keresték fel. Elmondása szerint könnyű volt beilleszkednie, mivel egy nagyon befogadó család alapvetően az UOL. Úgy gondolja, hogy a játéka már egész stabil, de kommunikálhatna többet is csapattársaival. Ez volt az első nemzetközi versenye az unikornisok színeiben, ahol sajnos a G2-val szemben alulmaradtak.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!