Már csak négy hét van hátra az alapszakaszból!

Egy újabb hét veszi kezdetét az EU LCS-ben, az IEM alatt az öreg kontinensen is történtek változások egy-egy csapatban és lesz pár izgalmas mérkőzés is.

Elérkeztünk a hetedik héthez is az EU LCS-ben, múlt héten már voltak meccsek, de az IEM nyújtotta szünet itt is kicsit felborított pár csapatot, történtek játékoscserék is. Még mindig a csoportok közötti meccsek pörögnek ezen a héten is, lássuk ki kivel fog farkasszemet nézni.

Ég a ház az Origennél, jön vissza xPeke?

A nehéz idők nehéz döntéseket szülnek, megint bajban az Origen.

Csütörtökön délután 5-től két küszködő gárda fog összecsapni, vagyis a Giants és a Team Vitality. Bár a Giants lineup-ja viszonylag stabil, a teljesítményük már annyira nem. A második héten megverték a Roccat-et, de azóta senkin nem tudtak felülkerekedni, míg a Vitality már több cserén is túl van, Nukeduck volt támogató, GBM mides, aztán visszakerült a helyére egy héttel később és jelenleg AoD támogatja Steeelback-et. Ők is mindössze egyszer nyertek eddig, de azt is az Origen ellen, papíron ez egy kiegyenlítet mérkőzés kellene, hogy legyen.

Az azt követő meccsen a két csontutolsó csapat, vagyis a Roccat és az Origen játszik egymással, egyikük biztosan megszerzi első győzelmét az LCS-ben. Remélhetőleg érdekes mérkőzéseket láthatunk majd, mivel sok vesztenivalója egyik csapatnak sincs. Az Origenben történt pár csere, Hiiva-tól elköszöntek a srácok, akinek a helyébe xPeke ugrott be, de őszintén szólva NaeHyun teljesítményétől sem voltunk eddig elájulva, szóval még bármi lehet.

Pénteken a még mindig veretlen G2 veszi fel a kesztyűt a Splyce-al szemben. Sok meglepetésre itt valószínűleg nem számíthatunk, egy magabiztos ötösről beszélhetünk a G2 kapcsán, főleg ha hazai pályán játszanak és ne felejtsük el, az IEM-en is csak a döntőben maradtak alul. A Splyce valószínűleg nem sok vizet fog zavarni.

A napot a Fnatic és az UOL mérkőzése zárja majd. Ez anno még egy EU LCS döntőt is jelentett, mostanra azonban a Fnatic kicsit megrogyott. Hiába a tapasztalt játékosok, vagy a dzsungeles csere, továbbra sem a régi Fnatic-ról beszélhetünk, jelenleg 4-4 a mutatójuk. Az UOL, bár kissé gyengélkedett az utóbbi pár hétben, elvileg nem kéne gondot jelentsen ez a megmérettetés, Broxah ellen mindenképp el kellene venni a Lee Sin-t, mivel vele a legmagabiztosabb. Ha ezt megtagadják neki, valami újat kell mutatnia, Xerxe-nek pedig könnyen kontrollálnia kellene őt.

Szombaton két hasonló kaliberő gárda méri össze tudását, a Roccat és a Vitality. Egyikőjüknek sem úgy alakult eddig ez a szezon, ahogy azt szerették volna, talán egymással elbírnak majd valahogy, de valószínűleg nem ez lesz a legnézettebb mérkőzés a héten.

A Misfits vs H2k viszont annál izgalmasabb lehet. Az H2k sikeresen utolérte csoportjában az UOL-t és hétről hétre magabiztosabbnak tűnnek. Ahogy Jankos is elmondta egy interjúban, sokat tanultak és fejlődtek az IEM-en a többi régiónak hála, kérdés, hogy ebből mennyit tudnak majd hasznosítani az LCS színpadán. A Misfits-et még mindig csak a G2 tudta legyűrni, így Febiéknek nem lesz könnyű dolga.

Vasárnapra is jut egy meccs, ahol a Giants és az Origen csap össze. Mindkettőjüknek nagyon kellene egy győzelem, de még így is valószínűleg a tabella alján maradnak majd, itt inkább az a tét, hogy szezon végén kinek kell a bentmaradásért küzdenie.

Az adás, ahogy azt már megszokhattuk, csütörtökön délután 5-től kezdődik és magyar nyelven a Magyar LoLTV csatornáján nézhető.

Élő videó megtekintése innen: MagyarLoLTV – www.twitch.tv

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!