A TSM átvette a vezetést, Bjergsen pedig eltüntető trükköt mutatott be

A TSM átvette a vezetést, Bjergsen pedig eltüntető trükköt mutatott be

Bjergsen nem tegnap kezdte pályafutását, a hétvégén a Deathfire Graspet megszégyenítő eltüntetést mutatott be Cody Sun-nal szemben.

Ahogy azt már írtuk korábban, az idei szezon sem indult zökkenőmentesen Bjergsenék számára, de mostanra már eléggé összeszedték magukat a kezdeti bukdácsolások után. Egy meccset még így is eladtak az EnVyUs ellen, saját elmondásuk szerint nem vették elég komolyan, de a szériát megnyerték. Az állás önmagáért beszél, 12-2-es mutatójuk igencsak meggyőző és hétről hétre összeszedettebb a csapat.

Továbbra is a Cloud9 és a TSM dominál Amerikában

A FlyQuest és a Cloud9 összecsapása második alkalomal is ugyanazt az eredményt hozta, a TSM pedig lenyomta a Dignitast.

A múlt hétvégén két mérkőzésük is volt, az EnVyUs ellen az első meccset leszámítva könnyen nyertek, aztán vasárnap az Immortals ellen csaptak össze. Érdekes módon itt is az első mérkőzés ment el, mintha mindig időre lenne szüksége ennek a nagy gépezetnek, hogy igazán bemelegedjen. Második alkalommal már a TSM jött ki győztesként, de ez sem volt egy könnyű menet, harmadjára azonban már kiküszöbölték a hibákat és egy fölényes győzelemmel zárták a szériát.

Ebben az ominózus harmadik meccsben idézte fel nekünk Bjergsen az ikonikus LeBlanc választásán is régen gyakran használt Deathfire Grasp-et, amivel plusz sebzést kaptunk anno a kijelölt ellenfelünk ellen. Ezúttal erre nem volt szüksége, egy T2-es felső ösvényes torony elhozatala után úgy tűnt, visszavonul a TSM, de Bjergsen türelmesen várt a kis bokorban. Cody Sun pedig rosszkor volt rossz helyen...

A Cloud9, meglepő módon kikapott a 7-7-es stattal rendelkező CLG-től. Ennek köszönhetően nem maradt meg az egyenlőség az első helyen, de még van két hetük behozni a lemaradást, igaz a két vezető gárda már nem találkozik egymással az alapszakaszban.

Szerintetek megint visszatérnek a TSM vs C9 döntők, mint pár éve?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!