Infografika: Inferno egy éve és most Katowicében

Érdekes statisztikák láttak napvilágot az új és régi Infernóról és arról, hogyan szerepeltek a csapatok és a pálya a tavalyi és az idei IEM Katowicén!

Egy roppant érdekes infografikát készítettek el a theScore Esports szerkesztői, mely kielemzi az Infernóval kapcsolatban fellelhető adatokat a tavalyi és az idei IEM Katowice versenyekről. Az összehasonlításban az a csavar, hogy egy évvel ezelőtt még a pálya régi verzióját játszották, míg idén márciusban már a felújított változatot.

Az első infografikán is látható, hogy Inferno volt a legnépszerűbb pálya a 2016-os verseny alatt: összesen 9 alkalommal játszotta 10 csapat, mely az összes játszott pálya ~20%-át adta. Ezt a népszerűséget pedig két csapatnak köszönheti, a Luminosity Gamingnek (a mostani SK Gaming) és a fnaticnak. Előbbi 4 meccsből 3-1-es aránnyal, míg utóbbi 5 mérkőzésből 4-1-es aránnyal szerepelt a versenyen és csak egymástól tudtak kikapni. Érdekes továbbá, hogy a sokak által CT oldalinak tartott pályán többször nyertek terror oldalon a csapatok, ugyan nem sokkal, csupán néhány százalék (~4%) eltéréssel, ami azt mutatja, hogy a pálya azon változata a profi metában igen kiegyensúlyozott volt.

Ezzel szemben itt vannak a 2017-es katowicei rendezvény statisztikái, melyek érdekes képet festenek a tavalyi állapothoz képest. Ezúttal 6 alkalommal játszotta 8 csapat Infernót, mely az összes pálya ~13%-át adta és népszerűségben holtverseny alakult ki közte és a Mirage-Nuke-Overpass hármas között. Érdekességként megemlíthető, ám egyelőre nem teljesen releváns a kevés adat miatt, hogy az új pálya a résztvevő csapatok játéka alapján inkább CT oldali, ám ezúttal kétszer akkora szakadék volt a statisztikák között,  kb. 8%.

Az idei IEM Katowice legeredményesebb Inferno csapata kétségkívül a világelső Astralis volt, ők két alkalomból kétszer nyertek a pályán: először a fnaticot gyűrték le hosszabbításban 19:17-re, majd a döntőben a FaZe felett arattak győzelmet 16:13-ra, ezzel megnyerve a versenyt is. Míg egy évvel ezelőtt a fnatic és az SK volt a legerősebb nem csak a pályán, de a versenyen is, idén mindketten egy-egy alkalommal játszottak Infernón és ki is kaptak rajta, ráadásul a tavaly döntőt játszó páros ezúttal a csoportkörben pakolásra is kényszerült.

Mivel a pálya csak másfél hónapja szerepel az aktív versenypályák között, ezért nyilván még idő kell a csapatoknak, hogy hozzászokjanak és gyakrabban játsszák. A régi nagyok, vagyis a fnatic és az SK pedig épp változásokon megy át, hiszen az előbbi ötös nemrégiben állt össze újra és egyelőre nem a legjobb a csapat összhangja a mérkőzések alatt. Utóbbi csapat pedig azért nem képes a legjobbját mutatni, mert nem sikerült még 100%-osan beilleszteni felpset a csapatba és FalleN is gyengélkedik fnx távozása óta.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!