Az UOL nehezen nyert, majdnem oda lett a G2 veretlen szezonja is

Az UOL nehezen nyert, majdnem oda lett a G2 veretlen szezonja is

Nem kis leckét adott fel a Fnatic tegnap a G2-nek, mindössze egy, de legjobb esetben is pár hajszálon múlt csak, hogy végül a G2 veretlen maradt továbbra is.

Izgalmasan indul az EU LCS utolsó hete is, rögtön első nap két nagyon szoros szériát izgulhattunk végig, köszönhetően a két párosnak, azaz az UOL és a Splyce, valamint a G2 és a Fnatic. 

Még 8 széria választ el minket az EU alapszakasz végétől

Aioween | 17/03/30 14:00 Elérkeztünk a várva várt utolsó héthez is, az EU LCS-ben. Most láthatjuk a tavaszi szezon alapszakaszában utoljára a csapatokat, de még az is megeshet, hogy egy-kettőt akár utoljára az LCS színpadán mint résztvevők.

Ha szimplán a csapatok statisztikáit nézzük, elvileg mindkét mérkőzéssorozatnak egyértelmű papírformája lett volna, ami végül bejött, de a két győztes gárda jóval keményebben kellett megküzdjön a pontokért, mint az várható lett volna. Mindkét alkalommal kihasználták a három meccs lehetőségét, mivel egyik csapat sem tudott egyszerűen átgázolni ellenfelein.

Először az unikornisok és a Splyce csaptak össze. Az első meccsen már viszonylag korán megszerezte az előnyt a Splyce, az UOL pedig nagyon kereste a fogást rajtuk, inkább kevesebb sikerrel. Egy mostanában kissé eltűnt dzsungeleshez nyúlt ezúttal Xerxe, vagyis Ivern-hez. Thrashy-nek ezúttal jobban indult az early game Elise-el, ami érezhető volt a lane-eken is. Mid game-re kicsit összekapták magukat és ledolgozták nagyjából a gold lemaradásukat de a harcok nagyon oda-visszára sikerültek általában. A mérkőzést ezúttal is egy Baron pecsételte meg, amit a Splyce hozott el és a 35. percben bedöntötték a Nexust. Csacsi egy TP-vel megpróbálta őket meglepni hátulról, de addigra a többieket levadászták a saját bázisukban így nem sokat tudott már tenni a helyzet mentése érdekében.

Második alkalommal egy top lane kettős gank-kel indult a móka, ahol mindkét topos meghalt, igaz first blood-ot Xerxe Rengarja szerezte meg. Több gyilkosságot cseréltek eleinte a csapatok, aminek köszönhetően fej-fej mellett haladtak viszonylag sokáig. A 25. percben kezdet elhúzni az UOL, amikor elvitték a Baront, Thrashy érkezését Hylissang Malzahar ultija akadályozta meg, így nem maradt aki Smite-oljon. Ezt követően már könnyen tolták vissza a Splyce játékosokat a bázisba, majd nemsokkal később a Nexust is, a kezdeti nehézségek ellenére. Láthatóan megtanultak a metaválasztásokkal is játszani, nem csak a comfortpickekkel, ami nem feltétlen jön be mindig.

Az utolsó meccsen újra láthattuk Csacsi Rumble-jét, amit nem gyakran mutat meg, illetve Samux egy tökéletes KDA után ismét Lucian hozott a második meccs után és két mérkőzés alatt egyszer sem halt meg ezzel a hőssel. Érezhetően jobban játszott a Splyce, illetve talán az UOL is néha sántított, legalábbis ami a meccs elejét illeti, mert most is nagyon szoros volt az early game. Hylissang Zilean-ja sokszor mentette meg csapattársait Chronoshift képességével, ráadásul Exileh Vladimir választása sem volt könnyű célpont. Zilean-al az oldalukon Xerxe is sokkal bátrabban ugorhatott be az ellenség közé. A saját bázisukon végül a 40. percben levadászták Sencux-ékat és beverték a Nexust.

A napot a Fnatic és a G2 párharca követte. Sokan egy könnyű 2-0-ás győzelemre számítottak ocelote és Youngbuck gárdájától, de a valóság nagyon messze állt ettől. Szinte vért izzadtak minden meccsen, vagy legalábbis próbáltak, mivel a Fnatic lemosta őket az első meccsen a pályáról, a G2 azt se tudta, merre vannak a pályán arccal előre. Második alkalommal már kicsit összeszedték magukat, de az early game-et szinte mindig a Fnatic húzta meg jobban, első gyilkosságok, első tornyok, amiből viszonylag könnyen alakíthattak ki korai előnyt. Az utolsó mindent eldöntő meccset is csak azért bukta el a Fnatic, mert túlzottan vérszemet kaptak a sebezhető bázistól, amit egy utolsó hajrával le akartak verni, ahelyett, hogy visszavonultak volna. Ebből tudott fordulni a G2, mivel túl sokáig ostromoltak Rekkles-ék és inkább a Fnatic hibája, semmint a G2 tökéletes játéka döntötte el a Bo3 végső sorsát. Rég láttuk ennyire megszorongatva a veretlen gárdát, bizonyára nagy kő esett le a szívükről a mérkőzések után, de bőven lesz mit átbeszélniük a rájátszás ideje alatt.


Ezek fényében, a Roccat egyetlen lehetősége a továbbjutásra az, hogy ha megverik a G2-t, mivel nem az egymás elleni mutató számít az alapszezonban, hanem az összes win és lose aránya. Ezzel a feltámadással és edzőcserével lehet reális esélye a Fnatic-nak legyőzni a Misfits-et?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!