Bréking: Nyáron érkezik a League of Legends második epizódja, a Darkening!

Nyáron új fejezetet nyit a Riot Games.

Ma reggel Marc Merrill és Brandon Beck meglepetés sajtótájékoztatót hívott össze a kaliforniai főhadiszálláshoz, a témáról viszont egy szót sem árultak el. Az újságírók mit sem sejtve érkeztek meg a Riot irodáihoz, ahol pontban 10 órakor Merirll mindenkit sokkolt a bejelentésével.

„A League of Legends már majdnem egy évtizede játékosok millióit ülteti a számítógép elé minden egyes este. Felépítettünk egy profi ligát, ami ma a világon minden esport-nak példát és alapot nyújtott. De mi is tudjuk, hogy semmi nem tarthat örökké, főleg nem a játékok piacán. Ezért be szeretném jelenteni, hogy nyáron útnak indul a League of Legends második fejezete. Az új epizód a Darkening nevet kapta, mert az Idézők Szurdokában eltelt negyven év.”

A bejelentés után az újságírókat meghívták egy prezentációra, ahol bemutatták az új játék részleteit. Fény derült rá, hogy a jól bevált recept sokat nem változik, megint egy MOBA érkezik. A játék zenéjét Hans Zimmer és John Williams karöltve komponálja majd, az elkészült dalokat pedig a Metallica eleveníti majd meg.

Az alapkoncepció nem változik sokat, hiszen a cél most is az lesz, hogy elpusztítsuk az ellenfél Nexus-át, de most már nem csak két csapat vetélkedik majd, hanem három. Ennek érdekében a térképet átrajzolják. Az All chat eltűnik, hiszen azon szövetségeket is lehetne kötni és ezzel felborulna a játékegyensúly.

A többi finomságáról már nem kaptunk sajnos több információt, de a Beck még elárulta, hogy kedvenc karaktereink nem tűntek el teljesen, csak egy kicsit megöregedtek.

Twisted Fate még mindig ugyanaz a szerencsejátékos, mint aki volt, de sajnos pár évvel ezelőtt akkorát bukott kártyán, hogy megváltozott a passzívja. Mostantól minden meccset mínusz 5000 gold-ban kezd, de ha sikerül ledolgoznia az adósságát, akkor megnyílik számára a Fekete piac, ahol sokkal erősebb tárgyakat vásárolhat. Mint például Rabadon Ultra-Brutál Halálsisakja vagy a 15 méteres varázspálca.

Graves összejött Lux-al és gyerekük is született, akit Phil-nek nevezetek el. Sajnos Graves már nincs közöttünk, mivel Garen miután megtudta, hogy mi történt, hirtelen felindulásból úgy pofán vágta, hogy emiatt véletlenül lenyelte a szivarját és megfulladt. A sajnálatos baleset után Lux mély depresszióba süllyedt, így a kis Phil-t egy Bronx-i afro-amerikai család nevelte fel. De Phil 18 éves korában rájött arra, hogy kik is a szülei és most a nyomdokaikba akar lépni.

Rengar tovább folytatta a vadászatot és a trófeáit elkezdte árulni a neten. A kereslet akkora volt, hogy pár év alatt a cége elérte a milliárd dolláros értéket. Nemrég még profilt is bővítettek, hiszen a LoL karakterek levágott és kipreparált testrészeinek a piaca kicsit gyengült, ezért Rengar elkezdte levadászni a Blizzard és az Ubisoft hőseit is.

Eddig egyelőre ennyit árult el nekünk a Riot, reméljük nemsokára még több hírt kapunk.

Ja, egy valami kimaradt: Yasuo-val sajnos nem találkozunk többet, mert elvitte a rák.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!