1,5 millió Ft az ESL SEC LoL díjazása, ma indulnak a selejtezők!

1,5 millió Ft az ESL SEC LoL díjazása, ma indulnak a selejtezők!

Magyar csapatok, nevezzetek!

Eljött a pillanat: végre beindul a League of Legends versenyszezon Magyarországon is! Persze, már javában zajlanak a Mondocon selejtezői és persze lehet már nevezni a következő LoL Roadshow-ra, de közeleg a PlayIT, egyre közelebb a Magyar Elit Bajnokság, jön a Real Gamers is. És ez csak a hazai versenyek listája: pénteken, azaz ma rajtol az ESL délkelet-európai bajnokságának League of Legends selejtezője is, ahol az összdíjazás nem kevesebb, mint 1 500 000 Ft!

A szófiai fináléig azonban hosszú az út. Először a mai selejtezőn kell a legjobb 2 között végezni, ha ez nem jön össze, akkor még ott van a második kvali. Ezek nyílt nevezésűek, szóval bárki indulhat. Tavalyhoz képest változás, hogy bár a legjobb nyolc csapat jut a nemzeti döntőbe, abból 4 hely már fix, ugyanis az ESL idén változtatott a lebonyolításon és meghívott 4 csapatot, akiknek így nem kell selejtezniük. 

ESL SEC lebonyolítás

A nyolcas nemzeti döntőből 3 csapat kvalifikálhatja magát a nemzetközi csoportkörbe, ahol a 16 gárdát 2 nyolcas csoportba osztják be. Ez is módosult a korábbi évekhez képest, idáig 4x4 csoport volt. A két nyolcas mezőny csoportelsőjei automatikusan kijutnak az offline döntőre, a 2-3-4. helyezettek pedig továbbjutnak a rájátszásba, ahonnan a legjobb csapat lesz a 3., aki utazik Bulgáriába. A négyes mezőny úgy alakul ki, hogy a versenynek otthont adó ország rendez egy szabadkártyás selejtezőt, ahonnan a győztes csatlakozik negyedikként.

A 4 meghívott csapat is szolgáltatott meglepetéseket: a 2016-ban minden magyar versenyt megnyerő THR, valamint riválisuk, a WiLD neve viszonylag egyértelmű, csak úgy, mint a myRevenge-é is, akik tavaly kiemelkedően szerepeltek, de a Team HoP kapcsán felmerült néhány kérdőjel, mivel teljesen új csapatról van szó, nemzetközi múlt nélkül, és vannak más magyar gárdák, akik azért már bőven rendelkeznek többek között SEC tapasztalattal is. Ennek kapcsán megkérdeztük az esemény főszervezőjét, Tóta Gábort, aki elmondta:

"A Team HoP az elmúlt hetek, hónapok ESL-es versenyein elért eredményei alapján került kiválasztásra. 3 Go4LoL-on is a Top4-ben voltak, amiből egyet meg is nyertek. Illetve, magyar Summoner's Arenakon is indultak négy alkalommal is, ebből kétszer nyertek."

Az eddigi legjobb eredményünk League of Legends-ben két harmadik hely: 2015 év végén a Wonder Stag e-Sports a budapesti állomáson lett bronzérmes, míg tavaly, Belgrádban a myRevenge állhatott fel a dobogó alsó fokára, reméljük, idén még fényesebben csillognak majd az érmek. A SEC-es LoL versenyeket egyébként ősidők óta a görögök nyerik, ráadásul van olyan görög játékos (WildPanda), aki mind a négy szezonban, különböző csapatokkal állhatott fel a dobogó legtetejére! Éppen itt lenne az ideje, hogy végre magyar csapatnak örülhessünk!

JELENTKEZNI ITT TUDTOK

A selejtezőkről természetesen magyar közvetítés is lesz, mégpedig a Magyar Esport TV és az Esport1 jóvoltából, itt követhetitek majd a mérkőzéseket:

Élő videó megtekintése innen: esporthuLOL – www.twitch.tv

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!