A Manchester City és az AS Roma is LCS csapatot vehet

A Manchester City és az AS Roma is LCS csapatot vehet

A Fnatic Academy-t és a Misfits Acedemy-t el kell adni, kapóra jön a két focicsapat!

Nem ez lenne az első alkalom, hogy labdarúgó csapatot látunk az LCS-ben: még tavaly a Schalke04 játszatta a csapatát a legnagyobb európai bajnokságban, és bár azóta kiestek és most a Challenger Series-ben tengődnek (ahonnan tavasszal nem sikerült a feljutás egy hibátlan alapszakasz után), továbbra is ott vannak a B-ligában, csak úgy, mint az újonnan alapított PSG, amelynek az ex-Fnatic legenda, Yellowstar a feje. Ez eddig kettő, de most úgy tűnik, jön még kettő, de egy pályával feljebb: A spanyol AS értesülései szerint a Manchester City és az AS Roma is erősen érdeklődik egy LCS csapat után.

Egyébként egy ilyen döntés teljesen kézenfekvő lenne: az EU LCS szabályzata szerint nyártól már ebben a régióban se lehetnek ugyanabban a bajnokságban testvércsapatok (ezért is lett eladva a Cloud9 Challenger a Milwaukee Bucks NBA csapatnak), így a Fnaticnak és a Misfitsnek is el kell adnia a most feljutott testvércsapatokat. Ez az e-sport márkák számára egy teljesen kézenfekvő bevételi forrás, pontosan így kaszált közel 3 millió dollárt a Cloud9 is Hai-ék eladásával. És bár egy EU LCS hely némileg kevesebbet ér, még így is bőven megéri egy szezon alatt felfuttatni egy gárdát Challengerben, majd eladni, miután feljutott.

A Fnatic és az AS Roma között amúgy is szoros már a kapcsolat hónapok óta, hiszen éppen nemrég jelentették be, hogy többek között ők is tagjai annak a 7 millió dolláros pénzpumpának, amit a Fnatic kapott, így teljesen kézenfekvő lenne, ha a Fnatic Academy nyártól AS Roma lenne. A City pedig a napokban tette közzé, hogy új e-sport menedzsert keres a csapatainak bővítésére és meg lennénk lepve, ha a Misfits Academy helye nem lenne terítéken. Egy ekkora csapatnak, ahol a játékos szerződéseknél csak úgy röpködnek a 100 millió dollárok, egy 1,5-2 milliós hely az LCS-ben zsebpénz.

Európa úgy tűnik, továbbra is abba az irányba halad, hogy a kontinensen nagyon erős futball csapatok egymás után bevásárolják magukat valamilyen formában az e-sportba. Ha igaznak bizonyulnak a hírek, akkor négyre bővül az EU CS és LCS sportcsapatok száma. Lassan tényleg El Clasico lesz itt is.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!