Megkapták behívójukat a legjobb FUT játékosok

Megkapták behívójukat a legjobb FUT játékosok

A napokban minden bejutott FUT játékos megkapta a várva várt levelet, hogy bejutott a regionális döntőbe.

ULTIMATE TEAM CHAMPIONSHIP SERIES LIVE FINALS

Ez a neve annak az eseménynek, amin keresztül utoljára tudják magukat kvalifikálni a versenyzők az év végén Londonban megrendezésre kerülő FIWC 2017 nagydöntőre, ami minden idők legnagyobb FIFA versenye lesz a pénzdíjazás szempontjából. A tét tehát nagy, minden versenyző izgatottan várja a berlini selejtezőt. A 8 hely soknak tűnhet, azonban 32-en vesznek részt a tornán. A döntős helyek mellett kiosztanak még 400.000$-t is a játékosok közt.

Aki elfelejtette volna, itt egy kis összefoglaló a kvalifikációs lehetőségekről:

Egy próbát mindenképpen megér, nem? Ez a FIWC 17

Ha ti is szeretnétek kijutni Londonba, akkor ezt mindenképpen olvassátok el!

Egy szemléltető ábra, milyen nívós versenyre kerül majd sor. Itt tényleg minden döntős képviselteti majd magát:

Easports Final

Zsinórban hatodszorra:

A PSG profi játékosa, Agge'Agge'Rosenmeier a Twitterén osztotta meg, hogy idén hatodik alkalommal is megpróbál bejutni a FIWC döntőjébe.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!