Még meg se jelent, de máris 600 000 $-os ligával indul az Injustice 2!

Még meg se jelent, de máris 600 000 $-os ligával indul az Injustice 2!

Már megjelenése előtt sok pénzt fektet bele az Injustuce 2-be a Warner Bros a Playstation 4 és pár másik céggel karöltve.

Még meg se jelent Injustice 2, de a kiadó máris bejelentette, hogy egy ligát is tervez a játékhoz, érdemes lesz tehát elsajátítani a játékot a lehető leghamarabb, mivel összesen 600 000$-os ligát indítanak a Playstation 4-el karöltve és még a Twitch támogatásával. Ezen kívül beszáll a buliba még az ESL, Gamelta esports Professional League, GameStop is, úgyhogy elég sokan fognak rajta dolgozni.


Ráadásul egyszerre több régióban indul útjára, Európában, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában is lehet majd versenyezni az összesen 600 000 $-ért. Az első hivatalos Pro ligán belüli megmérettetés már május 26-én kezdetét veszi, ahol először online, majd később offline mérkőzéseken keresztül kerül ki a legjobb 16 játékos, nagyjából 4 hónapon belül. Ez a 16 játékos meghívást kap majd a Los Angeles-ben tartott döntőre, amit Twitchen is közvetíteni fognak a NetherRealm csatornáján.

Az Injustice 2 GameStop Hometown Heroes egy alternatívát biztosít a Pro torna mellett, amit az ESL vezényel és június 4-én kezdődnek a nyitott kvalifikációk. Nyolc regionális döntőt a GameStop egyes értékesítő pontjain tartanak augusztus 2-án, a döntőt pedig augusztus 27-én lehet végigizgulni a 2017-es GameStop Consumer Expo-n.

Európában a Path to Pro tornán mérhetjük össze tudásunkat május 20-tól. Ez kupasorozat a Benelux államok Franciaország, Németország, Skandináv országok, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság azon játékosai előtt lesz nyitott, akik nem vesznek részt a Pro tornán. Ennek a döntőjét augusztus 12-én tartják, ahova a legjobb 12-őt várják. 

Argentína, Chile, Mexikó és Peru játékosai az Injustice 2 Liga Latina-n vehetnek majd részt a Gamelta esports Professional League jóvoltából. Az online és az offline kvalifikációk is már májusban elkezdődnek és a döntőt augusztus 13-én tartják.

Végezetük a Warner Bros. egy brazil ligát is megerősített, de erről még nincs pontos részlet. Mint látható, már a játék megjelenése előtt komoly forrásokat fektetnek abba, hogy elindítsák a játékot az e-sport útvonalon és felvegye a versenyt a többi verekedős játékkal. Az Injustice 2 május 16-én jelenik meg Playstation 4-re és Xbox One-ra.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!