Ilyen lett volna a Priest Quest és a 25-öt sebző kombó lapja

A Blizzard két olyan kártyáról is lerántotta a leplet, melyek végül nem jutottak el a megjelenésig.

Egy Hearthstone kiegészítő tervezése és fejlesztése meglehetősen hosszú folyamat: az egyik dizájner, Max McCall korábban kifejtette, hogy egy-egy kártyacsomagon nagyjából fél éven keresztül szoktak dolgozni. Mindemellett egymással párhuzamosan több expanzión is ügyködik a Blizzard ötös számú stúdiója, így hosszú távon is hatékonyan tudnak építkezni, akár több kiegészítőbe szétszórva egy-egy új koncepciót.

Megtudtuk, hogyan készül egy Hearthstone kiegészítő

Több expanzión is dolgoznak egymással párhuzamosan, egy kártyaszett általában fél év alatt készül el.

A fejlesztés során természetes, hogy egyes kártyák a hónapok során alaposan átalakulnak, vagy akár teljesen el is tűnnek. A játék két vezető dizájnere, Peter Whalen és Mike Donais nemrégiben egy IGN-nek adott interjúban mindkettőre mutatott egy-egy izgalmas példát!

Elise the Trailblazer az egyik olyan lap, melyen elég sokat variáltak, az általa adott Un'Goro csomag ötlete pedig eredetileg teljesen máshol született meg. Egészen konkrétan ez lett volna a Priest Quest jutalma, amit akkor kaptunk volna meg, ha nincs egyetlen lap sem a kezünkben, ami ugyebár nem túl gyakori a megszokott Priest deckeknél. A Blizzard azonban végül más irányba ment a Questekkel (bizonyára úgy érezték, túlságosan gyors/pörgős irányba tolja el a class-t), így végül elvetették a kártyacsomag ötletét - legalábis mint Quest jutalom, hiszen végül átkerült az "új" Elise képességébe.

A másik lap talán még érdekesebb: ez az Excited Lookout, amely első pillantásra nagyon hasznos képességgel bír. Egy olyan 1-dropról beszélünk, amely lényegében nem csinál mást, mint hogy lecseréli a kezünkben lévő legmagasabb költségű kártyát egy random lapra a deckünkből (mindezt úgy, hogy előbb húzunk és utána keverünk vissza). Ideális megoldás lett volna ez a korán behúzott late game lapok problémájára, felmerült vele azonban egy olyan kombóó, ami túlságosan erősnek bizonyult. Ez lényegében a már régóta létező Holy Wrath + Molten Giant továbbfejlesztése volt, ami eltüntette a randomfaktort ebből a meglehetősen bizonytalan, ám annál viccesebb kombinációból. Hiszen ha akkor játszottuk ki az Excited Lookoutot, amikor már csak 1 lap volt a paklinkban, akkor garantáltan visszakeverhettük legfelülre a Molten Giantet, majd jöhetett a Holy Wrath. 2 lap, 6 mana, 25 sebzés - csak ki kellett bírni a játék végéig.

A Blizzard végül nem akarta támogatni ezt a kombót, ezért végül elvetette a szóban forgó lapot. Ti mit gondoltok, jó döntés volt?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!