Nem fogunk unatkozni idén: minden hónapra jut majd Overwatch újdonság!

Nem fogunk unatkozni idén: minden hónapra jut majd Overwatch újdonság!

Nagyon izgalmasnak ígérkezik az Overwatch második éve, a Blizzard rengeteg meglepetéssel készül.

Első születésnapját ünnepli az Overwatch, melynek alkalmából egy teljesen új eseményt is kaptunk Overwatch Anniversary néven. A következő hetekben tehát biztosan nem fogunk unatkozni - az event egészen június 12-ig tart majd.

Hogy mi a helyzet hosszú távon? Meglehetősen biztató: a fejlesztőcsapat feje, Jeff Kaplan az élő születésnapi streamben úgy fogalmazott, hogy minden hónapban várható majd valamiféle friss tartalom. Új pályákra mindenképpen számíthatunk - ezekről már korábban is esett némi szó.

Három új map is várható idén az Overwatch-ban

Sőt, összesen még ennél is több, de más dolgokat is tervez a Blizzard.

Még több hős? Még több esemény? Bármi elképzelhető, Kaplan azonban hangsúlyozta, hogy sokkal inkább a minőséget tartják szem előtt, nem a mennyiséget, ami különösen igaz a karakterekre. De az ünnepi eventeket sem változatlan formában szeretnék visszahozni a játék második évében, így ha valamelyik témát újból feldolgozzák majd, mindenképpen számíthatunk újításokra és változásokra.

Lényeg a lényeg: úgy néz ki, hogy az idei évben minden hónapban lesz valamilyen új tartalom. Kíváncsian várjuk, hogy a nyári hónapokban mivel lep meg bennünket a Blizzard!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!