Szorongás és pánikrohamok az LCS-ben, ezek mind velejárói a mindennapoknak

A depresszió nem vicc, ideje lenne komolyan venni a játékok világában is.

A teljesítéskényszer, az elvárásoknak való megfelelés és a kiélezett helyzetekből eredő stressz nem új keletű dolgok a sportok világában. Egy olyan környezetben, ahol mindenki azért harcol, hogy ő legyen a legjobb, a stresszből lehet erőt meríteni, fel lehet fogni az egészet motivációként is ahhoz, hogy tovább folytassák az edzést. Persze ennek árnyoldala is van. Egy adag stressz lehet motiváló, de ha túl sokáig marad meg, akkor destruktív jelleget ölthet. Jöhet a kiégés, az elfásulás, az idegesség, a pánikrohamok és akár még az öngyilkosság gondolata is felmerülhet. A destruktív hatások pedig még inkább fenyegetik a fiatalokat, a 14-24 év közötti korosztályt. Ha pedig mindez megvan a tradicionális sportokban, akkor bizony az e-sportokban is jelen kell lennie.

Mentális bajok az LCS-ben

Legutóbb Matthew „Matt” Elento, a Team Liquid Support játékosa beszélt arról, hogy mi is történt vele a tavaszi szezonban, amikor egyszer csak eltűnt a csapatból.

„Keresztülmentem pár nagyon félelmetes időszakon, amikor egyszerűen azt sem tudtam, hogy mi van velem. Úgy érzetem, hogy csapdában vagyok, hogy beleragadtam valamibe, amiből nem tudok kilábalni.”

Matt a tavaszi szezont még elkezdte, de nem sokkal a start után jött az idegesség és az álmatlanság. A legrosszabb az egészben pedig az volt, hogy megpróbálta elnyomni magában, mert nem tudta, hogy mi a gond. De aztán beszélt a csapat sport pszichológusával és ő rávilágított arra, hogy itt azért valós bajok vannak.

„Ezelőtt szinte semmit nem tudtam a mentális egészségről vagy a pánikrohamokról. Lövésem sem volt erről, amíg velem meg nem történt. Azt hiszem az egészben az a legfélelmetesebb, hogy nem tudunk róla igazán semmit. Tudtam, hogy valami gond van, de nem tudtam megmondani, hogy mi, mert soha senki nem beszél erről.”

Persze az LCS-en belül nem Matt az egyetlen, aki ezzel küzd. Nemrég Martin „Rekkles” Larsson is bejelentette, hogy pihenni megy a koreai edzőtábor helyett, mert egy terapeutával dolgozik azon, hogy túl lépjen a saját pszichológiai gondjain és a nyári szezonra ki tudja pihenni magát.

Elento szerint jobban oda kellene figyelni a dolgokra, mert most a liga nem igazán fordít arra időt és energiát, hogy felhívja a figyelmet a mentális veszélyekre. Szerinte már az is egy fontos előrelépés lenne, ha lenne egy hivatalos csatorna, ahol lehet erről beszélni, hogy a ’beteg’ ne érezze magát egyedül. Néha már ez is elég.

Az egyedüllét veszélyei

Mióta a játékok és az e-sport az életem részeivé váltak, nap mint nap küzdök azzal a sztereotípiával, hogy ez a világ egy süllyesztő, aki ebben él az biztos, hogy antiszociális és a társadalom egy olyan szegmensében van, aminek semmi haszna nincs. Ez így ebben a formában nem igaz, hiszen itt is lehet barátokra szert tenni, lehet jól érezni magunkat és gyakorlatilag élvezni, mint egy hobbit. De nem lehet átesni a ló másik oldalára, igenis vannak veszélyek itt is. Erre nagyon jó példa Jason Docton esete, aki annyira rá volt függve a World of Warcraft-ra, hogy 3 évig nem hagyta el az otthonát és miután rájött, hogy milyen az élete csak azt a kiutat látta, hogy véget vet az életének.

„Abbahagytam a sulit, kiléptem a munkahelyemről és akkor felötlött bennem, hogy mindent magam mögött hagyok, gondoltam otthon tuti biztonságban leszek. Szóval onnantól kezdve nem hagytam el a lakásomat és mikor legközelebb ráébredtem, hogy mi a helyzet csak annyit vettem észre, hogy eltelt három év. Amikor pedig erre ráébredtem, akkor az is eszembe jutott, hogy véget vetek az egésznek, akkor ez logikus lépésnek tűnt.”

Szerencsére, mielőtt rászánta volna magát az utolsó lépésre, még eszébe jutott, hogy lehet másnak is van ilyen gondja, hogy be van zárkózva a saját világába és egyszerűen magányos. Ekkor támadt egy olyan gondolata, hogy megkérdezi az All Chat-en, hogy valaki nem akar-e beszélgetni a gondjairól. Ha neki már mindegy, akkor legalább másoknak megpróbál segíteni. Sokan persze szétoltották, de egy srác ráírt. Üzeneteket váltottak, nagyon-nagyon sokat és utána jött még egy, majd egy harmadik és a sor egyre hosszabb lett. A végén Docton rájött arra, hogy miközben segített másoknak, ő is meggyógyult. Ma ő vezeti az Anxiety Gaming non-profit szervezetet, ahol megpróbál, minden olyan gamer-nek segítséget nyújtani, akinek szüksége van rá. Mióta az e-sportokkal is komolyan foglalkozik ráébredt, hogy itt egy kicsit más a helyzet, a bajok más forrásokból erednek.

„A teljesítmény kényszer a legnagyobb gond. Olyan ez, mint a depresszió, de ez a szorongásból és a folyamatos stresszből ered, amikor a játékosok felteszik maguknak a kérdéseket, hogy „Mit adok fel ezért az életért?” és „Mi lesz velem, ha már nem versenyzek?”. Ezek egy idő után felőrölnek egy fiatal felnőttet.”

Gaming ház – Áldás vagy Átok?

A nagy e-sport csapatok játékosai karrierjük elején beköltöznek egy házba, hogy a csapattársaikkal tudjanak együtt dolgozni és persze gyakorolni. Ez az egyik oldalról nagyszerű, hiszen olyan mintha egy luxus kollégiumba költözne az ember. A csapat fizeti a kaját, mosnak rád és ha valamire szükséged van, akkor azt beszerzik neked. Matt, aki soha nem járt egyetemre az első évben szerette az egészet.

„Anno imádtam a többiekkel együtt élni, az egész iszonyatosan jó volt. Körülvett egy adag nagyszerű ember és egész nap csak játszanom kellett. Nem erre vágyik minden gyerek? Akkor úgy gondoltam ennél jobb már nem is lehetne.”

De egy idő után már terhesek lettek a mindennapok. A gyakorlási órák hosszúra nyúltak és amikor az eredmények is elkezdtek elmaradni, akkor egy picit sok lett minden. Erről egyébként Yiliang „Doublelift” Peng is beszélt. Szerinte egy 17 éves ’gyereknek’ túl sok ez az egész.

„Az egész egyszerűen rossz. Az életed arról szól, hogy napi 10-12 órában mennek a scrim-ek mindennap, 11 hónapon keresztül, majd a végén a játékosok 99 %-ka gyakorlatilag veszít. Akkor felmerül bennük, hogy mégis miért csinálom?”

26 nap

Matt ma már úgy érzi, hogy lassan sikerül összeszednie magát. Mióta véget ért a szezon és egy terapeutával dolgozik a gondjain, sikerült sokat fejődnie.

„Huszonhat nappal ezelőtt az életem legkisebb részleteivel is szenvedtem. De még egy hónap sem telt el és már majdnem úgy érzem, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Most már pozitívan tudok gondolkodni és nagyon optimista vagyok a nyári bajnoksággal kapcsolatban.”

Docton szerint a legfontosabb, hogy ne zárkózzunk be. Ha jönnek a szorongások és az egyéb depresszív gondolatok, akkor nem ciki, ha valaki segítséget kér, sőt az első lépés a gyógyulás felé az, ha valaki felismeri, hogy gond van. Ha ezt valaki be tudja vallani magának, akkor az a jó irány.

Ti is éreztétek már azt, hogy néha összecsapnak a hullámok a fejetek felett? Volt kivel megbeszélni ezeket a gondokat? Ha nem, akkor érdemes keresni egy olyan ember, vagy inkább barátot, komolyabb gond esetén terapeutát, aki segíteni tud nektek, ne hagyjátok elharapózni a dolgokat!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!