Megvannak a csoportok! Ez a keret vág neki az FVPA-világbajnokságnak

Az FVPA kihirdette a FIFA-világbajnokság csoportbeosztását, ahol a magyarok joggal bízhatnak a jó szereplésben.

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar válogatott ott lesz a FVPA által szervezett FIFA-világbajnokságon, most azonban kiderült az is, hogy kikre számíthatnak ellenfélként hazánk legjobb virtuális labdarúgói.

A magyarok a húszcsapatos torna D jelű kvartettjébe kerültek Belgium, Hollandia és Tunézia mellé.

A legkomolyabb ellenfél egyértelműen Belgium: velük a selejtezők során már játszottunk, egy döntetlen és egy nagyon szoros vereség a mérlegünk ellenük. Tunéziával szintén játszottunk, őket kétszer is nagyon simán legyőzte a válogatott. Míg a hollandok ellen az U21-es csapat állt ki nemrég, kettős győzelmet aratva. A múltbéli eredmények alapján tehát a magyarok joggal pályáznak a biztos továbbjutást érő első két hely egyikére - sőt, a két legjobb csoportharmadik is továbbmegy majd.

Fény derült a végleges keretre is: az alábbi 23 fős válogatott vág majd neki az FVPA- és az ITFA-világbajnokságnak is, köztük több U21-es játékossal.

Kapusok

  • Ciprián (1860 Kisfröccs)
  • Gengszter (New Hungary)

Mezőnyjátékosok

  • Becker Norbi (1860 Kisfröccs)
  • Egerszegi L. (New Hungary)
  • Balika (New Hungary)
  • Karpi Feri (1860 Kisfröccs)
  • Bada (New Hungary)
  • Pityke (New Hungary)
  • ZG (1860 Kisfröccs)
  • Latyak (1860 Kisfröccs)
  • Arsenalfan (Pancser Police)
  • Girafone (Reunion FC)
  • Zoli (New Hungary)
  • Sipaki Patesz (1860 Kisfröccs)
  • Horvát Bazsi (1860 Kisfröccs)
  • Sasi (Sun City FC)
  • Jakab Szabi (1860 Kisfröccs)
  • Stoolen (Reunion FC)
  • Rácz Bandi (Hungary11)
  • David (New Hungary)
  • Karika (New Hungary)
  • Pedro (AEK Kretén)
  • Ajlik Csabi (Hungary11)

Az FVPA-világbajnokságot június 11. és július 6 között rendezik majd, a mérkőzéseket pedig - a selejtezőkhöz hasonlóan - az Esport1 élőben közvetíti majd. Szurkoljunk együtt a magyarok sikeréért!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!