Ez lehet az első mozgásérzékelős e-sport

Ez lehet az első mozgásérzékelős e-sport

A Nintendo bízik benne, hogy az ARMS kompetitív szinten is megállja majd a helyét.

Bár ezúttal a Nintendo nem fektet akkora hangsúlyt a mozgásérzékelésre, mint például két generációval ezelőtt a Wii esetében, a japánok legújabb konzolja, a Switch azért nem hagyta el teljesen ezt a vonalat.

Olyannyira igaz ez, hogy a következő nagy exkluzív játék, az ARMS kifejezetten a mozgásérzékelésre épít: az 1v1 verekedős játékban egyedi módon használhatjuk majd a kontrollereket, ahogy az az alábbi videóban is látható.

A játék producere, Kosuke Yabuki nemrégiben a TIME-nak adott interjút, melyben elmondta: bízik abban, hogy akár versenyszintű játék is lehet az ARMS-ból.

"Úgy gondolom, az ARMS az első játék, aminek kellően mély ehhez a mozgásérzékelős játékmenete. Nagyon jó lenne, ha az ARMS-ból e-sport lehetne, de egyelőre még nem tiszta, hogy a Nintendo mennyire szeretne erre komoly hangsúlyt fektetni."

Az biztos, hogy a japán konzolgyártó is látja a potenciált a játékban, hiszen a hónap közepén esedékes E3-on egy kétnapos versenyt fognak belőle tartani.

Két e-sportversenyt is tart a Nintendo az E3-on

Főszerepben a Switch két nagy nyári dobása, a Splatoon 2 és az ARMS.

Ti mit gondoltok, van benne potenciál?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!