"Nem az a lényeg, hogy az ember sztár legyen, hanem, hogy nyerjen"

Bjergsen elmondta, min kell változtatniuk, hogy ne csak Amerikában nyerjenek.

Tavaly nyáron a Team Solomid tönkreverte az észak-amerikai mezőnyt, a vb-n viszont már nem jöttek az eredmények. A borzalmas szereplés után Yiliang „Doublelift” Peng önkéntes száműzetésbe vonult, mert úgy érezte, szüksége van a pihenésre és a feltöltődésre. A 2017-es tavaszi szezont a csapat egy régi, bevált ADC-vel helyettesítette, Wildturtle pedig hozta, amire számítani lehetett tőle, konzisztens teljesítményt, ami pont elég volt arra, hogy az NA LCS trónjára megint a TSM üljön fel május végén.

De azért nem volt ez olyan sima, mint tavaly. Itt-ott becsúszott egy-egy váratlan vereség és sok esetben érezhető volt, hogy a játékbeli döntések már nem olyan határozottak. Viszont most, hogy DL visszajött, mindenki azt várta, hogy varázsütésre újra szárnyalni kezd majd az együttes. A Cloud9 ellen ment is a játék, de az Immortals ellen máris jött egy vereség. Ezek után az Invenglobal leült beszélgetni Soren „Bjergsen” Bjerg-gel, hogy mi kavarog most a fejében a játékról és az egyre erősebb versenyről.

"Találkoztam egy D2 Zed otp-vel, aki a legjobb Zed volt, aki ellen valaha játszottam" - Exileh interjú

Aioween | 17/06/08 15:00A két szezon között az UOL úgy döntött, hogy ellátogat Koreába és kicsit élezik a saját képességeiket, ezúttal Exileh számolt be kinti élményeiről. Az EU LCS tavaszi szezon zárása után, mivel a csapat nem volt érintett az MSI-ben, úgy döntött, hogy ettől függetlenül megpróbálja hasznosan tölteni idejét, ezért a teljes gárda elment 10 napra Koreába gyakorolni.

Mekkora rajtatok a nyomás, mint régen regnáló amerikai bajnokok?

Nem érzem azt, hogy lenne egyáltalán ilyen rajtunk. De ez talán azért van, mert már megszoktam. Mióta csatlakoztam a TSM-hez, azóta mindenki azt várja, hogy nyerjünk és tőlem mindenki elvárja, hogy a legjobb játékos legyek. Mindig volt rajtam nyomás és meg kellett birkóznom vele. Ezen kívül pedig azt hiszem, még nem bizonyítottuk be, hogy igenis jó csapat vagyunk, nemzetközileg nem sikerült eddig nagyot mutatni. Még nagyon sok dologban kell fejlődnünk.

Melyik most az a csapat az LCS-ben, akitől a legjobban tartasz?

Erős csapatok mindig voltak, ha megnézed, a legutóbbi két döntőben azért elég kétesélyes volt a meccs a Cloud9 ellen. A verseny mindig szoros volt, de azt hiszem, valahogy egy picit mindig sikerült a többi csapat előtt maradnunk. De ha már választanom kell, akkor szerintem a C9 lesz a legnagyobb riválisunk, persze, ha végre formába lendülnek. A CLG is erős, főleg mióta ott van Dardoch. A P1 viszont kispadra küldte Meteos-t és helyette Inori kezd, van egy olyan érzésem, hogy ezt meg fogják bánni.

Mit szólsz ahhoz, hogy visszajött Doublelift?

Egy kicsit még benne van a solo queue mentalitás, de nagyon gyorsan vetkőzi le magáról a felvett rossz szokásokat. Az ösvényen még mindig nagyon jó, mechanikailag nagyszerű és a játékok alatt nagyon jól kommunikál és sokat. Lehet, hogy más a véleménye egy-egy helyzetről, de akkor is segít, mert így egy másik szögből láthatjuk a helyzeteket. Tavasszal csak én és Hauntzer beszéltünk, azzal, hogy Peter visszajön, kialakulhat egy beszélgetés és ez sokat fog majd segíteni.

Anno Jangsik „Lustboy” Ham nagyszerűen kiegészítette a csapatot, de most a TSM az egyike azon kevés csapatoknak, ahol nem játszik koreai játékos. Mégis miért?

Ha igazolnánk egy koreai játékost, akkor már egyből kettőt kellene. Emellett pedig kéne egy fordító is, aki segít nekik beilleszkedni az amerikai életbe. Ha már érkezne Koreából egy játékos, akkor az nem egy nagy elvárás, hogy angolul kommunikáljon, függetlenül attól, hogy milyen rosszul beszél.

Egyébként semmi gondom nincs az ottani játékosokkal, akármikor találkoztam velük nemzetközi tornán, mindig szerényen viselkedtek. Amikor Impact-el együtt voltunk az All-Star csapatban, akkor az ő stílusa nagyon bejött. Nincs benne büszkeség, nem az a legfőbb neki, hogy az ősvényén ő legyen a jobb, ő egyszerűen csak nyerni akar. Azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, amit az amerikai játékosoknak át kellene venniük. Nem az a lényeg, hogy ember sztár legyen, hanem hogy nyerjen.

Hogy látod az esélyeiteket az idei világbajnokságon?

Ezt a kérdést tavaly is megkaptam és az akkori válaszom miatt nagyon sok ’hideget’ kaptam. Azt mondtam, „Ha nem kerülünk be a legjobb 4-be, akkor nem leszek elégedett.”. Most is ez van bennem, de szerintem az emberek félreértik ezt a mondatot. Nem azt mondtam, hogy benne leszünk a top 4-ben, hanem hogy minden más helyezés számomra csalódás lesz. Ez csak egy személyes cél, nem tudom, hogy Reginald mit akar és azt sem, hogy a társaim fejében mi van, de nem akarom, hogy a véleményem miatt a többieket is bántsák.

Hogy mennyi esélyünk van elérni? Igazából nem tudom. A legfontosabb dolgunk, hogy a csapat nagy hibáit kijavítsuk és nem csak az egyik meccsről a másikra éljünk. Ha elfedjük a gyengeségeinket az LCS győzelmek érdekében, akkor azok biztos előjönnek majd a nemzetközi színpadon. Ez már egyszer előfordult. Az MSI egy jó verseny volt arra, hogy meglássuk ezeket a hibákat. Ha a gyengeségeinket nem használják ki az ellenfelek, akkor egy idő után úgy érezhetjük, hogy annyira nem fontosak. De most, hogy ezek miatt ilyen gyatrán szerepeltünk, végre kinyílhatott a szemünk.

Mi volt pontosan az, amit megtanultatok az MSI-on?

Két fontos hibánk van. Az egyik, hogy nem fordítottunk elég figyelmet a Nashor-ra. Sokszor az ellenfél simán elhozta, amikor rossz időben mentünk haza vagy a pálya másik pontjára koncentráltunk. Ha jól emlékszem, három Nashor-t adtunk oda ingyen, amikor vezettünk.

A másik fontos probléma pedig, hogy lassan reagáltunk. Ha mondjuk ment egy gank topra, akkor az ellenfél behúzta a Sárkányt vagy valahol máshol okoztak bajt. Látnunk kell, hogy mit veszítünk akkor, ha megpróbálunk valamit megjátszani.

Ha valaki azon gondolkodik, hogy ki lehetne az az import játékos, aki megállná a helyét az LCK-ben, akkor sokaknak egyből te jutsz az eszébe. Ha ott játszanál, akkor mennyire tudnál kitűnni és persze melyik csapatot preferálnád?

Ma már nem igazán lehet azt látni, hogy a mides elviszi a hátán a csapatot, sokkal fontosabb lett a kommunikáció és most már a csapatjátékban van a lényeg. Ha Koreába mennék játszani, úgy, hogy nem ismerem a nyelvet, akkor szerintem a legrosszabbak között lennék. A középső ösvényről beszélni kell, muszáj. Persze, ha már csapatot kéne választanom, akkor az SKT lenne, mert ott fejlődhetnék a legtöbbet.

Végül az utolsó kérdés. Ha majd visszavonulsz, akkor mihez szeretnél kezdeni?

A visszavonulás után? Hát nem is tudom. Most azt mondom, hogy valószínűleg streamelnék. Az e-sportban akarok maradni, mert azt hiszem, sikerült felépítenem magam köré valamit. Amíg profiként játszol, nincs sok időd a rajongóiddal foglalkozni, de ha nincs mindennapos gyakorlás és scrim, akkor közelebb kerülhetek majd hozzájuk. Végre mindenről elmondhatnám a gondolatomat.

Rendben, most hallottuk Bjergsen válaszát, de mit mondana Soren?

Amikor még gyerek voltam, akkor állatkertben akartam dolgozni, mert imádtam az állatokat. Volt egy kutyám, meg hörcsögeim és szerettem úgy felnőni, hogy ott voltak körülöttem és ez azóta sem változott. Ha nem lenne League, akkor most valami állatokkal kapcsolatos dolgot csinálnék.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Képek és borító: Invenglobal.

Kövess Minket!