Az elkapás művészete, ezúttal bemutatja IgNar - videó

Az elkapás művészete, ezúttal bemutatja IgNar - videó

Az utóbbi időkben a sebzésorientált támogatók háttérbe szorulásával ismét előkerültek a playmaking karakterek, mint például a Blitzcrank és nem véletlenül.

A meta folyamatosan alakul, ezt már megszokhattuk. Karakterek jönnek mennek, ez nem mindig csak a hősökön múlik, bele kell számítani a játékosok preferenciáit és persze a környezet változását is.

A távolsági támogatók kicsit kiestek a kerékvágásból, mivel mindannyian nerfeket kaptak mostanában. Ez leginkább a sebzésükre vonatkozott, de egyes karaktereknél a pajzsok mennyiségét csökkentették és már nem feltétlenül tudtak bárkit megvédeni egy gomb lenyomásával. Malzahar régebb óta eltűnt a támogatók köréből, valamint Karma és Lulu is elég jelentős nerfeket kapott, Zyra-val egyetemben. Ezeknek a változásoknak hála ismét előkerülhettek olyan támogatók, mint a Thresh, vagy Braum, illetve jelen esetben a Blitzcrank, aki ismét nagy népszerűségnek örvend. Ezekkel a supportokkal játszani a korábbi metában majdnem felért egy öngyilkossággal, legalábbis, ami az ösvényfázist illeti, mert szinte mindig elvesztettük a 2 v 2-t egy agresszívabb supporttal és egy őt jól kiegészítő ADC-vel szemben.

A gépek lázadása - Blitzcrank újra a színen

Uacute;gy tűnik, az ítélet napja újra eljött, Blitzcrank feltámadt és ismét megakarja hódítani az Idézők Szurdokát.

Korábban már írtunk arról, hogy például Blitzcrank mitől térhetett vissza a metába és ahogy változott a környezet, alkalmazkodtak a játékosok is. Egyre többet látni Blitzcranket az LCS-ben is, a tegnapi napon IgNar mutatta meg mire is való. Az igazi művészet azonban nem az ellenfél éppen aktuális pozíciójának az eltalálása, hanem a jóslás. Megjósolni azt, hogy annak tudatában, hogy mi épp rá akarunk menni és elkapni őt, vajon mit fog reagálni és merre próbál majd menekülni. Az ilyen szituációk adják a legszebb helyzeteket és a meglepetést tovább lehet fokozni egy Flash-el. Ha nem találunk persze kissé hülyén nézünk ki, hogy elpazaroltunk egy idézői képességet, de ha betalál az a hook... a közönség megőrül. Így tett tegnap IgNar is Vitality elleni meccsen, ahol mérnöki pontossággal jósolta meg, hogy Nukeduck mit reagál majd az ő kezdeményezésére.

A találkozót egyébként megnyerte a Misfits csapata 2-1-re és ezzel jelenleg az első helyen állnak 4 győzelemmel és egy verességgel az A csoportban, fej-fej mellett a Fnatic-al.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!