A tavaszi döntő visszavágója érkezik ma az UOL és a G2 között!

A tavaszi döntő visszavágója érkezik ma az UOL és a G2 között!

Tavasszal mindkét gárda egészen a döntőig menetelt, ahol végül a G2 nyert 3-1-re. Azóta az UOL megjárta Koreát, a G2 pedig az MSI-t, ki fejlődött többet a két szezon között?

Ha az eddigi eredményeket nézzük a két csapat között, egyértelműen látszik, hogy a G2 győzedelmeskedett szinte minden alkalommal, de szériát például még nem vesztettek az UOL-al szemben. Viszont az időpont nem is lehetne ennél jobb, talán ebben a szezonban mutatkoztak meg a leginkább a G2 gondjai.

Xerxe: "Azt akarom, hogy az UoL legyen a legjobb csapat és én akarok lenni a legjobb jungler"

Ben | 17/06/19 12:30 A Unicorns of Love, mint szervezet már nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül. Kezdésnek az LCS-be való jutás is épphogy sikerült. Aztán következett egy egész jó szezon, ahol egészen a döntőig meneteltek, de később ezt már nem tudták reprodukálni. Utána jöttek a gondok.

Ha a szezon elejét nézzük, az UOL-nak messze jobban indultak a meccsek, igaz azt is hozzá kell tenni, hogy a G2 első héten 3 cserével is játszott, azt a meccset azonban érdekes módon, ha nem is a legkönnyebben, de megnyerték. Mióta visszatért az eredeti felállás, a 3-ból csak egy szériát tudtak eddig megnyerni, azt is a 0-4-ben álló NiP-el szemben. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a G2 a helyzet magaslatán lenne, talán több idő kellett nekik adaptálódni, elvégre ők az MSI-n egy régebbi patchen játszottak, azóta viszont eltelt már pár hét és ennyi idő alatt vissza kellett volna rázódjanak. Komolyabb gondok is felmerülnek sokszor a játékaikban, PerkZ nem becsüli ellenfelét és a saját hülyesége miatt meghal, vagy egyszerűen nem nyeri meg a mid lane-t mint előtte, pedig az MSI-n még Fakerrel is bőven felvette a kesztyűt.,

Az igazi problémát azonban úgy tűnik, hogy a két koreai jelenti. Trick és Expect mióta visszatértek, nem minden mérkőzésen hoznak konstans teljesítményt és mintha a kommunikáció sem lenne a régi a csapaton belül. Ha egy gyenge pontot kellene kiemelni, az mindenképpen a kettejük közül kerülne ki. Expect többször bukja a top-ot, mint eddig és a TP-i sem mindig a legjobbak, Trick pedig árnyéka önmagának, szinte rá se ismerni a többszörös MVP játékos új "teljesítményére". 

Ami pedig az UOL-t illeti, nekik jól indult a szezon. Nagyon is jól, legyűrték a csoporton belüli legnagyobb ellenfelüket, az H2k-t. Vagy legalábbis a tavaszi szezon alapján ők lennének a legnagyobb ellenfeleik, de ami azt illeti jelenleg pont az őket legyőző Splyce-al állnak első helyen, szóval náluk is van még mit kijavítani. A koreai edzőtábor hatásai meglátszanak, sokkal magabiztosabbak voltak a meccseken, de mintha kezdene elmúlni a hatása, vagy csak egy pillanatnyi bukkanó volt a múlt hét. Magával a játékukkal még nem is volt akkora gond, ez általában ment az UOL-nak, ha eljutottak a teamfightokig. A nagy hangsúly itt viszont a ha szón van. Ez a ha leginkább a draft-on múlt esetükben, mivel sosem voltak rossz játékosok, amit a kezükbe kaptak mostanság, azzal tudtak játszani, csak az LCS már rég nem az egyéni játékról, sokkal inkább a csapatmunkáról szól, ha pedig nem jó a felépített csapat, ahogy múlt héten se volt az, hiába próbálja mindenki a legtöbbet nyújtani, kevés lesz. Ráadásul kétszer hasonló kompozíciót hoztak a Splyce ellen, ami egy mid Galiot is magában hordozott és egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele.

Az UOL-nak talán kevesebb dolgot kell kicsiszolnia ma estére, mint a G2-nek, de még így is roppant szoros mérkőzés lehet. A szériát a Magyar LoLTV, valamint a Riot Games Twitch csatornáin tudjátok követni magyarul, illetve angolul, szóval ne felejtsétek, ma este 8-tól UOL vs G2!

Szerintetek ki fog nyerni és milyen arányban?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!