DOTA 2  TI7: Először Top 16-os egy magyar csapat a nyílt selejtezőn!

DOTA 2 TI7: Először Top 16-os egy magyar csapat a nyílt selejtezőn!

The International nyílt selejtezőn ilyen messzire magyar csapat még nem jutott! Ma folytatódik az utazásuk, a kérdés már csak az, hogy meddig?

Minden évben megrendezésre kerül a The International és természetesen a vele járó selejtezők is, azonban a nyílt kvalifikáció mindig kudarcba fulladt, ha magyar csapatokról volt szó! Idén azonban - kis hazánkból először - egy ötös megélte a 2. napot is, ez pedig azt jelenti, hogy a legjobb 16 között folytathatják a mai nap folyamán. A Deadly Five nagy tettet hajtott végre, közel 1000 csapat közül jutott el idáig, ennek ellenére ne igyunk előre a medve bőrére. Túlzásokba nem szabad esni, hiszen mostantól kezdve erősebbnél erősebb ellenfelek következnek majd a fordulókban. A D5 nem lehet ismeretlen az itthoni dotások körében, a magyar ligában mind a két szezonban részt vettek és az ezüstérem után arannyal gazdagodtak. Némi változáson esett át a gárda, Sárgaszöcske és meni távozását követően érkezett Brian és twizz a lanra, majd a verseny után utóbbi helyét a Myrmidonsban játszó Balázs vette át. Úgy tűnik, hogy a hangulat jó és a teljesítmény is egyre jobb.

A Deadly Five összeállítása:

  • BALAZS
  • BLZS
  • Tigristen
  • Brian
  • Blohm

Kérdés, hogy mennyire lehet ez majd elég a mai első vagy a többi meccsen?

Az eddigi útja a Halálos Ötösnek:

  1. kör: Defwin
  2. kör: IRK
  3. kör: Team Peppa (JeNa)
  4. kör: SARU
  5. kör: SCM_
  6. kör: Exu

A top 32 között az utolsó meccs az Exu ellen már nagyon szoros volt. Végig koncentrálva és remek döntéseket hozva azonban a türelem egy fantasztikus győzelmet hozott. Ma délután az első ellenfelünk pedig a BABAs lesz. Ar1se neve biztosíték lehet arra, hogy kőkemény összecsapásra lehet majd számítani. Az egyik legjobb Magnus playerről van szó, aki többek között játszott a Kaipiben és a Power Rangersben is. Miden láthatunk majd egy BLZS - Ar1se párharcot.

Ha egy kicsit még előbbre tekintünk, akkor kiszúrható, hogy akár még Loda mixével is találkozhatunk. A Cool Beans / ALLFAM néven futó csapat a legjobb 4 között jöhet szembe, de a másik ágról akár a Tuho Qojqvával illetve az Elements Pro Gaming Illidannal a fedélzeten is fejtörést okozhat, de ők már csak a döntőben. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, legyünk túl a meccseken fordulóról-fordulóra. Az igazság az, hogy bármilyen eredményt is érnek el Balázsék, mi büszkék lehetünk rájuk.

A mérkőzéseket az alábbi csatornán 15:00 órától élőben követhetitek:

Top 16: Deadly Five - BABAs (BO1)

Élő videó megtekintése innen: TZeusTV – www.twitch.tv

Szerintetek mire lehet képes a magyar stack a mai délután folyamán?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!