FIFA17 VB: A bennmaradásért játszunk az egyik, bemutatkozunk a másik világversenyen!

FIFA17 VB: A bennmaradásért játszunk az egyik, bemutatkozunk a másik világversenyen!

Egy ismeretlen válogatott ellen kezdjük meg az ITFA vb szereplésünket, Kína akár meg is viccelhet minket a nyitómeccsen. FVPA válogatottunk viszont a továbbjutásért harcolhat a késő esti összecsapáson!

Ebben a nyári hőségben sem áll meg a virtuális pályákon az élet. Olyannyira nem, hogy az ITFA magyar válogatott megkezdi szereplését a világbajnokságon. Az FVPA nemzeti 11 pedig már a 3. fordulójára készül. Mozgalmas lesz a vasárnap. Előbb 17 órától Kína ellen játszunk, majd 22:30-tól mérjük össze erőnket Hollandiával. Mindkét meccs rendkívül fontos. A bemutatkozás az ázsiaiak ellen megadhatja a löketet a torna további részére, az Oranje ellen pedig győzelem esetén megvan a továbbjutás a csoportból.

ITFA, FVPA, mi az isten van itt?

Aki az első két mondat után feltette magának ezt a kérdést, azt most megválaszoljuk: A FIFA-ban nem egy szervezet van a világbajnokságok esetében, mint a hagyományos fociban, többen is szerveznek vb-ket a különböző platformokon. Ebből is a két legnagyobb az FVPA és az ITFA, kicsit hasonló ez, mint a bokszmeccseken, amikor egy ökölvívó elnyerheti több, hárombetűs szervezet világbajnoki övét is. Az ITFA az az Independent Telefootball Association rövidítése, még az FVPA a Fifa Virtual Pro Association-t rejti magában. Tehát két külön szervezet, két külön világbajnokság, de a Ps4-es válogatott felállása nagyjából ugyanaz. Az FVPA vb már megy ugye, az ITFA vasárnap délután 17 órakor kezdődik meg a magyarok számára.

Az ITFA világbajnokság csoportjai:

Kínáról semmilyen információ sem áll rendelkezésünkre, így nehéz megjósolni, hogy mire lehet tőlük számítani. Mi azonban remek szereplést tudhatunk magunk mögött a selejtezőket tekintve. A c jelű ötösből másodikként kvalifikáltuk magunkat, Németország mögött, valamint Portugáliát megelőzve! Becsúszott ugyan egy vereség Görögország és egy döntetlen Libanon ellen, de a németektől 4 pontot is szereztünk.

Selejtező, C csoport:

# Csapatok Pts P W D L GD
1. Németország 19 8 6 1 1 +14
2. MAGYARORSZÁG 14 8 4 2 2 +2
3. Portugália 10 8 3 1 4 -2
4. Görögország 7 8 2 1 5 -8
5. Libanon 6 8 1 3 4 -6

(Pts=pontszám, P=lejátszott mérkőzések száma, W=győzelem, D=döntetlen, L=vereség, GD=gól differencia)


FVPA Világbajnokság

Most vagy soha! Szólhat egyöntetűen a magyaroktól a jelképes felkiáltás! Az utolsó fordulóban a szintén az életben maradásért harcoló Hollandia lesz ugyanis az ellenfelünk. Továbbjutásunk az ellenük elért eredmények függvényében alakul. A csoportok első 2 helyezettjei automatikusan, a harmadikok közül pedig a két legjobb kvalifikálja magát az egyenes kieséses szakaszba. A 4 legtöbb pontot gyűjtő első helyezett ráadásul egyből a negyeddöntőben találja magát. Hollandia nem lesz egyszerű ellenfél, noha kikaptak Tunéziától, de nekik is sikerült nyerniük! Ami ennél még fontosabb, hogy Belgium ellen nagyon fontos pontot szereztek és a másik meccsen is csak egy góllal kaptak ki 3-2re! Nézzük a számolgatás előtt a tabellát két forduló után:

# Csapatok Pts P W D L GD
1. Belgium 10 4 3 1 0 7
2. Tunézia 6 4 2 0 2 2
3. Hollandia 4 4 1 1 2 -3
4. MAGYARORSZÁG 3 4 1 0 3 -6

Az eddigi eredményeink:

Magyarország 0-1 Belgium
Belgium 5-0 Magyarország
Tunézia 1-2 Magyarország
Magyarország 1-2 Tunézia

A legjobb harmadikok sorrendje jelenleg:

# Csapatok Pts P W D L GD
1. Dánia 6 4 1 3 0 1
2. Csehszlovákia 4 4 1 1 2 0
3. Svájc 4 4 1 1 2 -2
4. Hollandia 4 4 1 1 2 -3
5. Egyiptom 1 2 0 1 1 -2

Csoportmásodik lehet Magyarország,

  • ha Tunézia győz de a másik meccsen vereséget szenved és negatív gólaránnyal zár, mi pedig legalább 8 góllal győzünk 2 meccs alatt Hollandia ellen.
  • ha Tunézia nem gyűjt 2 pontnál többet Belgium ellen és 6 pontot szerzünk Hollandia ellen.
  • ha az egyik meccsünk döntetlenre végződik és Tunézia mindkétszer kikap Belgiumtól.

Legjobb harmadik helyre a többi csoportól is függően akkor pályázhatunk, ha végül 5 vagy annál több pontunk lesz. A lecke tehát fel van adva. 2 meccsen is bizonyíthat hazánk, hogy méltó helye van a legjobbak között. Természetesen a többi csoport is megtekinthető ITT!

A menetrend:

ITFA Vb - 17:00 - Magyarország - Kína

FVPA Vb - 22:30 - Magyarország - Hollandia

Mindkét összecsapást az Esport1 élőben közvetíti a Facebook oldalán!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!