A Tricked új csapatot igazolhat a héten!

A Tricked új csapatot igazolhat a héten!

Július 1-jétől lejár a régi csapat szerződése, meg jött az első pletyka a folytatásról.

A DreamHack Tours után beszámoltunk róla, hogy a dán Tricked, mely igen mostoha helyzetben volt más dán szervezetekhez képest, elengedte a HUNDEN nevével fémjelzett ötöst. Ez július elsejétől lesz hatályos, így megindultak a pletykák arról, hogy merre tovább a Tricked számára!

Az EPG és a Tricked is megvált játékosaitól!

Folytatódnak a Major előtti játékos csereberék. Ezúttal két csapat vált meg játékosaitól!

Nem is igazán akartak kísérletezni teljesen új nevek bevonásával vagy felállások szétszakításával, inkább leigazolták a Singularity-ben játszó fiatalokat. A hírről a Dust2.dk számolt be elsőként, akik megkérték a Tricked ügyvezető vezérigazgatóját, Morten Jensent, hogy kommentálja a történteket, ám ő visszautasította a lehetőséget. Valószínűleg július első napján, szombaton, érkezhet legelőször hivatalos megerősítés a szervezettől az ügy kapcsán.

103 (!) helyet ugrott előre a Singularity a HLTV ranglistán

Nincs meglepetés az élen, de a TOP30-ban immár öt dán csapat szerepel.

A Singularity csapatáról érdemben annyit kell tudni, hogy részt vettek a DreamHack Open Summer versenyén, ahol az SK-tól és a mouztól is kikaptak, így a csoportkörben búcsúztak. Illetve részt vettek az Európai Minor kvalifikációján is, ahol szintén kiestek. Előtte azonban a Copenhagen Games 2017-en és a HellCase Cup 4. kiírásán is nyertek több, kisebb verseny mellett. A jelenleg a HLTV ranglista szerint 35. helyen álló csapatot a következő ötös alkotja:

  • Lucas "Lukki" Pilheden
  • Thomas "Ryxxo" Nielsen
  • Peter "Inzta" Kragelund
  • Mads "Console" Skovby
  • Ismail "refrezh" Ali

Ha megnézzük a csapat eredményeit az utóbbi időből és összehasonlítjuk a Tricked sokkal gyengébb szerepléseivel jól látható, hogy miért látnak nagyobb potenciált az új felállásban. Hiszen HUNDENék több tornán is alulmaradtak Lukkiékkal szemben, ilyenek voltak a HellCase Cup 4, ahol 5-6. helyen estek ki, vagy a CPH Games, melyen csak 3-4. helyet értek el.

Kíváncsiak leszünk, hogy mire megy a Tricked az új csapatával, reméljük többre, mint az előzővel. A dán CS:GO egyre csak erősödik és fel kell venni a kesztyűt az olyan top csapatokkal szemben is, mint a Heroic, a North vagy az Astralis, akik rendszeresen arra használták a Trickedet, hogy felkutassák a tehetséges fiatalokat és cserélgessenek. Azonban egy sikeresebb felállásból nehezebb lesz egyéneket elcsábítani, legalábbis ez állhat a háttérben. Viszont a felszabaduló ex-Tricked játékosokkal ismét beindulhat egy forgatási láz a dánoknál, rögtön a Major után.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!