"Várható volt, hogy Quest Rogue a nerf után teljesen eltűnik" - PenhaDani interjú a Mondocon után

PenhaDani egy nagyon szoros döntő után lett ismét Mondocon győztes 2017-ben.

Véget ért a 2017-es nyári Mondocon Heartstone verseny, ahol a döntőben PenhaDani és Byslil feszültek egymásnak, miután Dani a felső ágról, míg Byslil Exigot legyőzve, az alsó ágról jutott be oda. A Rogue nerf az egész bajnokságra rányomta a bélyegét. Ahogy azt várni lehetett, senki nem hozta a Quest Rogue-ot, ami nagyban kedvezett a control pakliknak. Szinte mindenkinél ott volt a Taunt Warrior és a Midrange Paladin, többször találkoztunk Jade Druiddal, a Burn Mage is népszerű volt, sőt még egy Control Priest is befigyelt Bysliltől, ami meglepő módon még győzött is egy Paladin ellen. A verseny győztese PenhaDani lett, miután 0-2-ről fordította meg az állást 3-2-re. Ezen okból, készítettünk egy interjút vele, ahol megkérdeztük őt a versenyről, a metáról és, hogy milyen tervei vannak még a nyárra.

Egy nagyon szoros mérkőzés után gratulálok neked a győzelemhez, ahol szinte a halálból hoztad vissza a dolgokat. Először is arról szeretnék kérdezni, hogy a mostani versenyen szinte csak control paklikkal találkoztunk. Warrior, Priest, Paladin, Druid, Shaman, mind-mind tele control lapokkal. A legutóbbi frissítés tényleg ekkorra hatással volt a metára?

Várható volt, hogy Quest Rogue a nerf után teljesen eltűnik. Azzal pedig, hogy már nem jön szembe, nincsen szükség olyan gyors, aggro paklikra, amik megverik. Ez pedig lehetőséget ad a lassabb pakliknak, hogy kibontakozzanak. Byslil az első körben egy kicsit meglepett a Control Priesttel és egyszerűen nem jöttek ki jól a húzások. Azt a meccset nagyjából a vége előtt 10 körrel feladhattam volna, de gondoltam, van olyan, amikor egymás után ötször rosszul húz és akkor lehet esélyem ellene. A Paladin mirror-ban sajnos nem jött ki jól a lépés, valahogy mindig muszáj volt leütnöm a kulcslapjait, pedig tudtam, hogy egy Getaway Kodo Secret van nála. Az én Stonehill Defenderjeim meg nem igazán akartak értelmes lapokat felfedezni. Végül a Burn Mage-t sikerült megállítanom. Valahogy mindkettőnknek ez volt az a pakli, amit tartogattunk a végére. Amikor pedig odaértünk a Taunt Warrior-hoz, akkor tudtam, hogy jó esélyem van nyerni.

Az elődöntőt még Exigo ellen játszottad, ahol az egyik körben Yogg gyakorlatilag egymagában megfordított egy vesztes meccset. Az azt követő körben pedig halálos sebzés volt a kezedben, te mégsem játszottad ki, hanem ehelyett a lényeit kezdted leszedni. Azért nem ütötted be az utolsó sebet, mert fair akartál lenni a túl jó Yogg miatt vagy egyszerűen nem láttad, hogy véget vethetnél a meccsnek?

Őszintén meg kell, hogy mondjam, hogy nem a fairplay hajtott. Egyszerűen nem vettem észre, hogy ha Swipe-al leszedem az egyik tauntot, a másikat pedig a hősképeséggel ütöm le, akkor a Feral Rage használata után pontosan halálos sebzést tudnék bevinni, szóval mondhatjuk azt, hogy sikerült egy kicsit elnéznem a dolgot, nem most történt meg velem először és minden bizonnyal nem is utoljára.

Nemrég érkezett egy nagyobb frissítés a játékba, ahol jó pár érdekességet kaptunk. A Rogue nerfet hagyjuk, arról már elég szó esett, de például a Jade Spirit megkapta az elemental címkét. Szerinted ezzel az Elemental Shaman pakli visszajöhet? Van esélye arra, hogy bekerüljön a metadeckek közé?

Ahogy már mondtam, a Quest Rogue eltűnésével az összes lassabb pakli jócskán megerősödött. Ezzel az Elemental Shaman is így van, azzal pedig, hogy a Jade Spirit is az elementálok közé tartozik a pakli görbéje is sokkal jobb lett. Gondolok itt arra, hogy a negyedik körben lekerül a Jade Spirit és ezután az ötödik körben érkezhet rá egy Servant of Khalimos, aminél így már teljesült az előfeltétel a húzásra. Nem tudom, mennyire lesz meghatározó a ladderen vagy a versenyeken, de mindenképpen érdemes figyelni, mert azon kívül, hogy érdekes vele a játék, még potenciál is van benne.

Véget ért a Global Games, hazajöttél a Summer Mansion-ből és most megnyerted a Mondocon nyári versenyét is. Mik a terveid az elkövetkezendő hetekben? Elmész pihenni egyet vagy még ennél is jobban nekifekszel a versenyeknek és gyakorlásnak?

A közeljövőre nincsen semmilyen konkrét tervem. Azt hiszem a Summer Prelimet már elengedem, nem hiszem hogy reális esély lenne rá, hogy odajussak. Persze ha szembe jön egy Tavern Hero verseny, ahonnan lesz lehetőség  kijutni, akkor mindenképpen megpróbálok majd elindulni és a legjobb tudásom szerint játszani. Emiatt persze lesz egy jó adag szabadidőm, amit még arra szeretnék fordítani, hogy a csapattársaimat segítsem tanácsokkal vagy akár közös gyakorlásokkal, hiszen nekik még jó esélyük van arra, hogy teljesítsék a Prelim feltételeit.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!