Hirdetés

PGL Major: akkor most jó az új vétó vagy sem?

Nincs már random kiválasztás, de a G2 mégis a véletlenre bízta.

Hirdetés

Korábban részletesen írtunk nektek a CS:GO major előtt bejelentett BO1-es vétó folyamat változásairól, amit most túlságosan nem részleteznék, a lenti cikkben minden infót megtaláltok az átalakulásról. Azonban nézzünk be egy kicsit a motorháztető alá. Vizsgáljuk meg, hogy hogyan hatott ez a változás ténylegesen a meccsekre és alapvetően pozitív, vagy negatív irányba terelte a pálya kiválasztását.

Öt nappal a Major előtt megváltoztatták a vétó folyamatát

A vétó egy fontos része a meccsnek, hiszen itt dől(nek) el a pálya(k). Most ennek a folyamatát változtatták meg mindössze öt nappal a Major előtt.

Összefoglalva, először A csapat kivesz 2 pályát, majd B csapat bannol 3-at, ami után A csapat kiválasztja a fennmaradó két map közül a mérkőzés színterét, B csapat pedig oldalt választ.

Ahogyan utaltunk rá, kapásból látszik, hogy az a bizonyos random fator eltűnt a kiválasztásból. A régi rendszerben a véletlenszerűséggel kisorsolt map az egyik félnek mindig jobbak kedvezett, akár melyik csapat kezdte a bannolást. A lényegi változás az, hogy most A csapat dönti el, hogy melyik pálya lesz a játéktér. Övék a végső választás lehetősége, ez egyértelműen előny.

Azonban B csapatnak is megvan a fegyvere, hiszen ők három pályát is kiszedhetnek, ez által nagyobb kontrollt gyakorolhatnak a fennmaradó hadszíntérre, ráadásul az oldal választás is az övéké, ami a taktikai felkészülést segíti. Ha egy kisebb map poollal rendelkező csapat kerül a B team helyébe, akkor megvan az eszközük, hogy a 7 pályát eleve 4-re redukálják, függetlenül attól, hogy mit rakott ki előzőleg az A csapat. Legrosszabb esetben is bennmarad két olyan pálya a négyből, ami jó nekik. Vagy más szemszögből vizsgálva, 5 pályából választhatnak kettőt és akkor ott van még az oldal választás.

Előfordulhat olyan forgatókönyv is, hogy A csapat nem rakja ki a leggyengébb pályáját, abban bízva, hogy majd az ellenfél bannolja. Ha pedig mégis bennmarad, akkor egyszerűen nem választja azt a végén. Abban az esetben, ha két nagy map poollal rendelkező csapat találkozik, akkor viszont az oldalválasztás súlya növekedhet meg. Összességében, a Dot Esports által megkérdezett játékosok, edzők és szakértők szerint a kezdő csapatnak, vagyis az A oldalnak kedvez inkább a változás, a végső döntés miatt.

Az első napon, a Na’Vi vs. G2 meccsen azonban érdekes fordulatot vett a vétó procedúra. A G2 került A csapat bőrébe, azaz a fennmaradó két pálya közül ők dönthettek. Lehet, hogy hiányzott nekik a random faktor, vagy a maradék pályák egyforma súllyal szerepeltek a franciáknál. Történt ugyanis, hogy Nuke és Overpass között a vakszerencse és bodyy pénzérméje döntött a csapatok felett.

Nemes egyszerűséggel NBK feldobott egy érmét, ami eldöntötte a pályát.

Overpasson tehát a Na’Vi választhatta a CT oldalt, aminek következménye egy igen komoly, 12:3-as félidő lett a legendás csapatnak. A második félidőre viszont úgy feljöttek KennyS-ék, hogy meg is nyerték az összecsapást 14:16-ra. Tehát a pénzfeldobás bejött a francia ötösnek, de az első félidő után lehet, hogy mégsem tartották olyan jó ötletnek.

Ha összeszámoljuk az első napi eredményeket, akkor látható, hogy 8 meccsből négyet az A csapat és négyet a B oldal nyert. Így a színtiszta eredmények tekintetében kiegyensúlyozott a vétő folyamat. Szerintetek melyik csapatnak van mégis könnyebb dolga?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?