A CLG feletti győzelme után az Immortals átvette az abszolút vezetést az NA LCS-ben!

A CLG feletti győzelme után az Immortals átvette az abszolút vezetést az NA LCS-ben!

Lassan közeledik a szezon vége, éppen ezért különösen fontos volt ez a találkozó.

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok leírni, de a hét, sőt talán a szezon egyik legfontosabb összecsapása a CLG és az Immortals között zajlott a tegnapi napon. A találkozó előtt mindkét csapat az első helyet foglalta el 10 győzelemmel és három vereséggel. Így egyértelmű volt, hogy aki itt győzedelmeskedni tud, az átveszi a vezetést a tabellán.

Bjergsen is elérte az 1000. profi gyilkosságát a hétvégén!

A legendás dán játékos Søren Bjerg, vagy ahogy többen ismerik, Bjergsen, a hétvége folyamán megszerezte 1000. gyilkosságát az NA LCS-ben!

Sokan talán már megszokták, hogy ha az NA LCS első két helyéről van szó, akkor rendszerint megemlíthetjük a TSM-et is. Nos ez jelenleg is így van, mivel második helyen állnak a CLG mellett 10-4-ben, de akár állhatnának az első helyen is, azonban a Dignitas 2-0-ra verte őket szombaton, nem kis meglepetésünkre. Ami pedig a rangadót illeti, nem volt egyoldalú, hiszen mind a három mérkőzést kihasználták a csapatok.

Már csak két hét maradt hátra az NA LCS-ből így különösen nagy volt a tétje ennek a Bo3-nak. Aki elsőként tud végezni a szezonban, az akár a harmadik hely fele tendáló TSM-et is el tudja kerülni majd a rájátszásban, ami azért nem rossz dolog, hiszen függetlenül attól, hogy most éppen hogy állnak, a TSM-mel mindenképpen számolni kell. Az Immortals három zsinórban szerzett győzelemmel érkeztek a találkozóra, miután megverték a FlyQuest-et, az Echo Fox-ot és a Cloud9-t. Tény, hogy jelenleg nem ezek a legerősebb ellenfelek az NA LCS-ben, ez leginkább a Cloud9 esetében meglepő, de a győzelem akkor is győzelem és lendületet ad. Ezzel szemben a CLG mindössze egy győzelmet tudhatott magáénak közvetlenül a meccsek előtt, ők is az Echo Fox-ot nyomták le, előtte pedig kikaptak a Dignitas-tól.

Rögtön egy kis meglepetéssel próbált bezavarni a CLG, ezért az egykoron az IMT Adrian-re jellemző Sorakát hozta az első mérkőzésre Apgromoo. Ráadásul a játékukra sem lehetett túl nagy panasz, mert okosan játszották meg a dolgokat és jól visszafogták Xmithie-t a dzsungelben. Sajnos a veszély nem innen jött, hanem az alsó ösvényről, ahol Cody Sun és Olleh bemutatták miért is jó ismét a lethality-s Jhin, így rögtön három gyilkosságot is begyűjtöttek. 

Amennyire tudott, próbált reagálni a megmozdulásokra a CLG, de egyszerűen esélyük sem volt, ha Jhin a közelben járt. Ultijával kilométerekről irányította a csata menetét és ez a puszta előny elég volt ahhoz, hogy az első meccset bezsebeljék lényegében.

Másodjára kicsit visszatért a metához a CLG és érdekes módon lecserélték Dardoch-ot, helyette OmarGod lépett pályára. A változtatások láthatóan hatásosak voltak és a CLG megfordította a találkozó menetét. Egy kis segítséggel Darshan le tudta nyomni Flame-et a felső ösvényen, illetve nem sokkal később Cody Sun egy nagy hibát követett el, mivel Flash-elt egy gyilkosságért, de elszámolta magát és rossz döntéséért az életével fizetett. Miután két ösvényen is jól állt a CLG, viszonylag gyorsan befejezték a mérkőzést és kiegyenlítettek.

Ahogy az lenni szokott, általában a harmadik mérkőzés a legizgalmasabb, nem csak az érezhető feszültség miatt, de a játékosok teljesítménye miatt. Mindkét csapat kényelmes választásokkal készült, amikkel leginkább ki tudták adni magukból a maximumot. Cody Sun ismét elhozta Jhin-t, míg Stixxay legendás Caitlyn-jét vette elő. Mindkét ADC kapott korai gyilkosságokat, de láthatóan Cody Sun több mindent tudott az ebből befolyó összegekből elérni. Egyik dolog a másik után történt, és a 25. percben Cody Jhin-jén már 9 gyilkosság, egy Duskblade of Draktharr, Youmuu's Ghostblade, és egy Rapidfire Cannon csücsült. Egy egész tárgy előnye volt Stixxay-jel szemben és egy Jhin negyedik lövés bizony fáj. 

Az egész Immortals csapat arról szólt, hogy előkészítsék a terepet Cody-nak, aki ha néha hoz is elhamarkodott döntéseket, alapvetően képes akár az egész csapatot a hátán vinni egy kis segítséggel. Ami pedig a CLG-t illeti, érdekes mintának nyitottak utat, láthatóan, ha rosszul áll a széna, behozzák OmarGod-ot, immáron nem első alkalommal, ami kissé kellemetlen lehet Dardoch számára, pedig továbbra is ő lenne az optimálisabb kezdőválasztás. Ehhez hasonló csereberék már szedtek szét olyan csapatokat, amikben Dardoch volt, de felhozhatjuk akár az SKT-t is példának, amikor még Easyhoon is ott volt és Faker-t cserélte le néha. Nem is bírta sokáig, inkább Kínáig "menekült", de ha nem akarunk messzire menni, itt van WildTurtle és Doublelift példája is, hiszen WT otthagyta a TSM-et és átment a FlyQuest-hez. 

Dardoch azért gratulált a csapatának, de azt hozzátette, hogy reméli jövő héten több időt/meccset tud majd játszani. Képesek lesznek ezt megfelelően kommunikálni a csapaton belül, vagy kezdődhet itt is a dráma? Ez csak idővel derülhet ki.

Ami a mezőny többi részét illeti, jelenleg így néz ki az NA LCS:

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!