Már elérhető PBE-n a ward ping, ami azt jelenit, hogy lassan mi is megkapjuk

Már elérhető PBE-n a ward ping, ami azt jelenit, hogy lassan mi is megkapjuk

Évek óta kérik a közösség tagjai, hogy lehessen a wardokat kipingelni, ezzel értékes időt spórolva a dzsungelesnek és PBE-n már ki is próbálható.

Utoljára nagyjából egy hónapja esett szó a ward ping-ről a Riot oldaláról, azóta nem nagyon kaptunk hírt róla egészen mostanáig. Ezt a funkciót sokan, régóta hiányolták a játékból, hiszen nem volt konkrét módja annak, hogy ezeket jelezzük csapattársainknak, hacsak nem álltunk meg gépelni.

Írtunk már róla, most lássuk hogyan is néz ki a warded ping! - videó

Több ízben is felmerült a hír, hogy jön a ward ping, ezúttal végre videót is láthatunk róla, nézzük hát!

Már akkoriban is elmondta a Riot, hogy két útvonalon gondolkoznak, az egyik, hogy beleteszik a jelző körbe, amivel a hiányzó ellenfeleket lehet jelezni, vagy azt, hogy épp úton vagyunk valahova, a másik pedig, hogy egyelőre csak egy gyors gombot kap a menüben. Hozzátették azt is, hogy erre a körre amúgy is frissítések várnak a közeljövőben, így elsősorban nem oda fog bekerülni.

Ezt a funkciót PBE-n már ki is lehet próbálni és ha minden jól megy, a következő 7.16-os patch-ben már a nagyközönség is megkapja. Itt pedig a gyors gombok között találjuk meg.


Nagyon várjuk már, hogy végre mi is használhassuk, nagyon sokat fog javítani a kommunikáción.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!