F1 Esports League: Ma este a PC-seknél tovább folytatódik a kiélezett küzdelem Bahreinben

A múlt héten szenzációs hajrát mentek Kínában, Bahreinben hasonlóan izgalmas lehet a mezőny az este. 

A második héten a PC-sek versenyével folytatódik az F1 Esports League selejtezősorozata. Kína után ezúttal is Bahrein a választott nagydíj, itt bizonyíthatnak a pilóták. Az előző futam ritka izgalmas volt, ugyanis az utolsó körben sikerült előznie a svájci Ycomsnak, így maga mögé utasította az utolsó kanyarok előtt a brit Grahamet. Minden pont fontos lehet, de mindketten jó pozícióból várják a ma estét, előbbi 25, utóbbi 18 pontot már begyűjtött. A 3 hét után minden platformról a 3 legtöbb pontot gyűjtő pilóta örülhet majd az októberben Londonban megrendezésre kerülő elődöntőbe jutásnak. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, ma azért még bizonyítaniuk kell rátermettségüket.
Ycoms a McLaren, Graham pedig a Mercedes pilótája, közöttük biztosan nagy lesz a küzdelem. Nem szabad leírni még a mögöttük álló Caaaaamot, Oslot és az első versenyen kiesett RBK-t. Habár nem tudta befejezni a múltheti futamot, de a legutóbbi AOR PC F1-es 13. szezonjában a vb 3. helyét csípte meg összetettben. Érdemes lesz tehát kire figyelni és egy izgalmas verseny várható.

A PC-s tabella állása 1 futam után:


A következő állomása a virtuális száguldó cirkusznak Bahrein lesz. A legfontosabb tudnivalók a versenyről:

Kezdési időpont: 21:00
Időmérő hossza: 12 perc
Körök száma: 29 (50%)

A nagydíjat a megszokott csatornán követhetitek 21 órás kezdéssel:

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!