Egyetlen hős maradt, akit 2 hónapja egyáltalán nem pickelnek profi meccseken

Hiába a tüzes természet, nem mondhatnánk, hogy a vérében lenne mostanában a kompetitív közeg. 

Clinkz helyzete igazán érdekes jelenleg: dacára, hogy a pub meccsekben mennyire sikeres, a versenyszférában teljesen ignorálják a jelenlétét. Az elmúlt versenyek alkalmával pedig kirajzolódott, hogy ő az egyetlen olyan hős, akit hosszú ideje, azaz a DatDota jelentése szerint 7.12 óta nem választottak a profik.

Ennek ellenére a skillesebb pub meccseknek nagyjából az 54 százalékát megnyerik vele. Meglepetésre a 3 és 5k közötti szinten nem igazán változik ez az arány. Míg elsődlegesen leginkább a safelanen játszanak vele, gyakorlatilag miden és offlanen is legalább ilyen sűrűn előfordulhat. Sőt, ha középen kezd, akkor a legnagyobb az esélye a győzelemre.

Buff története

A 7.07-ben erősen reworkölték, ugyanis a Strafe egy defenzív és offenzív egyveleggé vált. Bár nagyon sok játékos szerint ez inkább egy nerf, mégis ő a 7. legsikeresebb karakter a Divine szinten. A Strafe jelenlegi verziója pedig egy csöppet fura, rendkívül ellentmondásos és nagyon gyorsan válhat haszontalanná.

Az extra támadási sebesség (attack speed) miatt ez eléggé hasonlít a Windranger Focus Fire képességéhez, de jóval rövidebb ideig tart és a cd is kisebb rajta. Ebből az aspektusból vizsgálva lehetőségünk van Clinkzel bármilyen célpontot megölni néhány másodperc leforgása alatt, pláne, ha aktív a Death Pact és van manánk Searing Arrows-ra is. A defenzív része viszont valljuk be, nem csinál sok mindent. Elég kevés a nagy hatásfokú lövedék a játékban, –ráadásul a legtöbb disable (bénítás) nem is tartozik ebbe a kategóriába. Négy jobb klikkes támadás kivédése pedig nem valószínű, hogy nagy hatással lesz egy csata kimenetelére.

Hogyan lehetünk sikeresek vele?

A legnagyobb változást az hozta a játékstílusában, hogy a Strafe-t másodjára maxolják ki a játékosok, ahelyett, hogy utoljára hagynák. Korábban a Skeleton Walk-ra pakolták a meglévő pontjaikat az extra 44% mozgási sebesség miatt, ez azonban aligha megengedhető mostanában. Így a jóval kisebb cd miatt meglehetősen növekszik az aktív Strafe alatti sebzésünk. Emellett az Ultimate-et is érdemes már 6. szint után kiválasztani.

A Képesség Fa körül sincs igazán nagy eltérés, 15-től egészen 25-ig nagyjából kőbe van vésve az irányunk. Azon kevés hős közé tartozik, akik a 10. szinten kihagyják a Talentet és inkább az egyik spellre pakolnak pontot, ugyanis a két defenzív választás közül egyik sem igazán meggyőző számunkra. 15. szinten a plusz 30 Searing Arrows mondhatni kötelező, míg 20-nál a 20 hp regen, majd 25-nél a bónusz 4 másodperces Strafe időtartam, ami kihagyhatatlan.

Végül az itemválasztás még az, ami cseppet megosztja a közösséget, hiszen a Scythe of Vyse mellett az Orchid/Bloodthorn+Nullifier kombó is müködik. Szinte minden sikeres Clinkz user Medallion of Courage és Power Treads kettőssel kezd, közülük néhányan Desolatorral folytatják, de ha late gamere kerül a sor, akkor a fentebb leírt két út járható. Míg a Nullifier és az Orchid durvább sebzést jelent, addig a Hex 3000-el olcsóbb és a szükséges manát is bisztosítja számunkra.

Ennek ellenére miért nem választják Clinkzet?

A hős mondhatni sokszínű, kellemes sebzéssel és nagy befolyással rendelkezik az early gamet illetően. Igazán durva counter pick nincs rá, míg az egyik legpopulárisabb tárgyra, a Helm of the Dominatorra jó megoldást jelent. Split pusht is lehet vele játszani, hiszen a tornyokat elég hamar el lehet vele tünteni.

Ami a sötét oldalát jellemzi:

  • Talán a következetlenség, hiszen, ha nem indítunk jól, akkor nagy hátrányba kerülhetünk vele. Miden pedig amilyen könnyű vele farmolni, annál nehezebb denyolni.
  • Talán a jobb alternatívák jelenléte, hiszen a ranged carry csoportból olyan hősöket is kiválaszthatunk, mint a Shadow Fiend vagy a Gyrocopter. Mindkét karakter fel van fegyverezve és tulajdonképpen nagyobb itemek nélkül is halálosak lehetnek.
  • Talán a level 10-es Talent az oka. Egyszerűen szinte semmilyen pluszt nem ad, bármelyiket is választjuk. A legparásabb dolog pedig, hogy a láthatatlanságot használja az initiation (gank vagy fight kezdés), illetve menekülés miatt, ami a nagyobb szintű meccsekben nem egy életbiztosítás.

Ezek kombinációja egyelőre száműzi őt a versenyekről, egyelőre ő ennek a magányosok klubjának az egyetlen tagja, ami nem vet rá túl jó fényt, de a közeljövőben hátha megesik majd rajta IceFrog szíve. Addig is marad a pubok alázása.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!