Verstappennel egy pályán debütált Michelisz Norbert e-sport csapata!

Alig, hogy bejelentette Michelisz Norbert csapata, a M1RA az újonnan alakuló e-sport részleget, máris komoly megmérettetésen bizonyított a kvartett.

Az autóversenyzés szerelmeseinek talán nem kell bemutatnom Michelisz Norbertet, aki többszörös (WTCC) túraautó-világbajnoki futamgyőztes magyar versenyző. 2017-ben ezüst érmet szerzett a begyűjtött 255 pontjával.

A Bári Dáviddal közösen alapított M1RA csapata viszont most e-sportolókkal bővült. Ráadásul a bemutatást követően már most a hétvégén egy komoly nemzetközi futamon mérettethették meg magukat. Július 6-7-én rendezték a Le-Mansi 24 órás szimulátorversenyt, amelyen maga Max Verstappen is elindult.

Kik is alkotják a M1RA e-sport csapatát?

Négy szimulátorversenyzővel indult útjára az e-sport részleg, akik között Báldi Gergő már hagyományos autóversenyzésben is bizonyított, 2016-ban országos bajnokká avatták. Mellé további három fiatalember érkezett, név szerint Zsupanek Bence, Nagy Dávid és Csuti Zoltán.

A játékosok a most hétvégén megtartott Le-Mansi 24 órás eseményen debütáltak GTE-kategóriában, ahol egy BMW M8-ast kormányozhattak. A platformot az egyik legélethűbb szimulátorprogramnak tartott rFactor 2 szolgáltatta, valamint a pálya nyomvonala lézerszkennelt, így a lehető legvalósághűbb környezetben versenyezhettek a pilóták. Az indulási jogot előselejtezőn keresztül lehetett megszerezni a hétvégére, ahol olyan topcsapatok, mint a Willams Esports és a Team Redline (a legsikeresebb szimulátorcsapatok egyike) is elindult. Utóbbi színeiben ült volánhoz Max Verstappen is az LMP2-es kategóriában.

A Le Mans-i 24 órás szimulátorverseny menetrendje:

Július 6., szombat

  • 14:00 – Szabadedzés
  • 14:30 – Kvalifikáció
  • 15:00 – Rajt

A M1RA hivatalos Facebook oldala szerint a futam jól sikerült, bár egy szerverhiba miatt piros zászlóval 12 óra után leintették a versenyt. A kategória 5. helyére így is sikerült előrejönnünk, és egyben ez volt a legjobb BMW-s helyezés.

További versenyeken is rajthoz áll idén a M1RA szimulátorcsapata, amely a tervek szerint az FIA WTCR később induló hivatalos e-sportbajnokságának is állandó indulója lesz. Ebben a sorozatban már ugyanolyan Hyundai i30 N TCR-t, pontosabban annak a virtuális változatát vezetik majd a M1RA pilótái, mint amivel a TCR Európa-kupában versenyez a csapat.

A következő oldalon a négy e-sport pilótáról olvasható bővebben!

Mit érdemes tudni a versenyzőkről?

Báldi Gergő

2008 óta hobbiból versenyzett szimulátoron, és egy napon a Race of Champions online bajnokságban induló Michelisz Norberttel került egy futamba. Ennek hatására kezdett komolyabban foglalkozni a versenyzéssel. Öt bajnoki címet szerzett a Virtual SimRacingben, és lehetősége volt kipróbálni magát a Formula SimRacing világbajnokságán a legjobb virtuális formulapilóták ellen. 2017-ben az FIA WTCR hivatalos e- sportbajnokságában második lett, 2018-ban pedig a negyedik helyet szerezte meg. A szimulátorversenyzés mellett valódi versenyautóban is bizonyított már, 2016-ban magyar országos bajnok lett egy Suzuki Swift volánja mögött.

Zsupanek Bence

Már több mint tíz éve résztvevője különböző szimulátor-bajnokságoknak, de az igazi áttörést 2014 hozta meg számára. Megnyerte a Virtual SimRacing GP2-es bajnokságát, valamint a Le Mans-i 12 órás virtuális endurance versenyen is győzött. Ezután több nemzetközi szériákban érdekelt csapat is felfigyelt rá, aminek köszönhetően 2015-ben a GPVWC Formula Challenge-ben indult, és Barcelonában az első nemzetközi győzelmét aratta. A bajnokságot végül legjobb újoncként a harmadik helyen zárta. Később a GPVWC Supercupban is a dobogó a harmadik fokán végzett.

Nagy Dávid

A hajdúböszörményi szimulátorosnak több mint tíz éves tapasztalata van, amely során rFactorral, Race 07-tel, rFactor 2-vel, Asetto Corsával és RaceRoommal is gyakorolt. Hosszabb ideig volt Magyarország egyik legnagyobb szimulátoros közösségének, a Virtual SimRacingnek állandó indulója, amely során Race 07-ben több bajnoki címet is szerzett. 2017-ben a WTCC hivatalos e-sportbajnokságában top 10-es helyezést ért el. Ezután egy év szünetet követően 2019-ben az ADAC GT Masters virtuális bajnokságának németországi döntőjében tért vissza, amelyen Báldi Gergővel egy csapatot alkotva a negyedik helyet szerezte meg.

Csuti Zoltán

Kecskeméten gépészmérnökként dolgozik, de 2010 óta komolyabban foglalkozik a szimulátor-versenyzéssel is. Több országos bajnoki címet szerzett, például 2012-ben a MASZOSZ által rendezett virtuális Forma–1-es szériában. Ugyanebben az évben a Formula SimRacing szervezésében zajló világkupán a harmadik helyet szerezte meg. 2014-ben megnyerte a Virtual SimRacing Formula Masters bajnokságát, amelynek fődíjaként tesztvezetéshez jutott egy Suzuki Swift-kupás versenyautóval az Euroringen.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!