Mely fegyverek és tárgyak voltak a leggyűlöltebbek a korábbi szezonokban?

Fortnite - A tizedik szezonban egyértelműen a robotok viszik a prímet, de mi okozta a legnagyobb bosszúságot például a harmadik szezonban?

Amióta létezik a Fortnite mindig volt valamilyen tárgy az összes aktuális szezonban, amely valamilyen módon kiverte a biztosítékot a játékosoknál. Persze nem mindig azért, mert a közösség minden áron ki akart borulni, hanem mert az ominózus kiegészítő vagy borzalmasan erős, vagy bugos volt. Nézzünk vissza egy kicsit a múltba, hogy melyik szezonban milyen fegyver kapta meg azt a szerepet, amit most a robotok birtokolnak.

Első szezon

A játék megjelenések idejéből elég nehéz kiemelni bármit is, hiszen még mindenki ismerkedett a Fortnite világával, de talán a Zapatron volt az, ami okozott egy kis közfelháborodást. Sok idő persze nem volt rá, mert az Epic nagyon hamar kapcsolt, és pillanatok alatt kivették a játékból.

Második szezon - Double Pump, Boogie Bomb

A Double Pump történetét már az is ismeri, aki közel sem játszott még abban az időben. A mai napig legnépszerűbbnek tartott meta egyszerű volt, mint a faék, két Pump shotgunt váltogatva pusztították egymást a játékosok. A Double Pump annyira erős és annyira népszerű volt, hogy szerencse nélkül szinte nem is lehetett harcot nyerni a Tactical Shotgunnal. A közösség egy része imádta, a másik része viszont szívből gyűlölte. Az Epic több szezonon át próbálta finomítani a helyzetet, végül az ötödik szezon kezdetén kellett elbúcsúznunk végleg ettől a metától.

Ugyancsak ebben a szezonban még bődületesen hasznos tárgy volt a Boogie Bomb, az akkor zöld ritkaságú gránát, akit megtáncoltatott (főleg Solo-ban), annak a meccs szinte véget is ért. Ekkoriban még nem volt az, hogy az effekt elmúlt, ha sebzést kaptunk, nem bizony, hosszú másodpercekig riszáltuk magunkat, és vártuk a halált. A Boogie Bomb most úgymond reneszánszát éli, hiszen a robotokra nagyon jó counter, amennyiben kellően közel tudunk hozzájuk férkőzni.

Harmadik szezon - Guided Missile

Az irányítható rakétavető eleinte szintén azzal robbant be a köztudatba, hogy erős volt, mint egy markoló, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a játékban koránt sem építettek még olyan elánnal az emberek, mint manapság. Volt idő, amikor bizony kihívás volt felhúzni két-három másodperc alatt egy dobozt magad köré, ennyi ugyanis pontosan elég volt a Guided Missile első verziójának a találathoz. Az első vaultot azért kapta, mert túl erős volt, majd valamivel később egy igen durva nerf keretein belül visszahozták, akkor viszont már jóval kevesebben használták. A második vault ideje akkor érkezett el, amikor a fegyver egy olyan buggal küzdött, hogy a rakétát a kezelője háta mögé lőtte ki, tehát szinte öngyilkosság volt használni, az Epic pedig nem akarta, vagy nem tudta kijavítani a hibát, így inkább a vaultba helyezték ismét.

Negyedik szezon - Jetpack és Drum Gun

A jó öreg negyedik szezonban a Jetpack volt az, ami a kevésbé ügyes építők jó barátjává vált, ugyanis pillanatok alatt megszerezhettük vele a high groundot, még akár a szakképzett építészek ellen is, így nemcsoda, hogy az ügyesebb réteg nem szerette. Kisebb megnyugvást jelentett mindenkinek, hogy az Epic alapból Limited Time Itemnek tervezte, így nem maradt sokáig a játékban.

A Drum Gun első verziójának története hasonlít picit a Guided Missile-éhez, a valahol AR, valahol SMG típusú fegyver annyira erős, pontos és gyors volt, hogy AR helyett is mindenki azt vitte. Nem sokkal később az Epic lejjebb vitte a pontosságát, de ez közel sem volt elegendő, vaultba tették, és végül a nyolcadik szezon unvault eseményén került vissza a játékba.

Ötödik szezon - Compact SMG, C4, Shotgun töltési idő és Double Barrel Shotgun

Drift érkezésének idején a játék alaposan megváltozott, megkaptuk a sivatagos pályát, és mint följebb írtam, az Epic ekkor vetett véget véglegesen a Double Pump érának is, amihez bizony még hozzá kellett szoknia a játékosoknak, így a fix töltési idő két shotgun között elég idegesítő jelenség volt.

A spam meta megjelenésével a Compact SMG sem lopta be magát az építész játékosok szívébe, továbbá a C4, avagy Remote Explosive is kellően kiverte a biztosítékot, különösen akkor, amikor Tilted Towers legnagyobb házát két-három darabbal le lehetett dönteni, illetve amikor a töltet tapadáshangja bebugolt, és sokszor a csippanás nélkül élesedett be. Emiatt a játékosoknak gyakran esélyük sem volt építeni ellene, végül az Epic inkább bedobta a vault bugyraiba.

A Double Barrel története nem volt valami hosszú, aminek bizonyára szintén sokan örülnek, ugyanis ez a shotgun annyira hatékony volt közelre, hogy nagyon nehéz volt vele elveszíteni egy szó szerint értelemben vett közelharcot. A roppant széles célkeresztje és villámgyors tüzelése pillanatok alatt eltakarította a max hp-s ellenfeleket is, de persze azért rizikós volt használni, hiszen csupán két tölténye volt a tárban.

Hatodik szezon - Kocka szörnyek, Squad Launcher, Grappler, dinamit

A hatodik szezonban a biztosítékot egyértelműen a kocka szörnyek verték ki a leginkább, az Epic Games itt mosta össze először minimálisan a Save the World világát a BR-ével, így a lények mennyiségében nem nagyon volt még balance. A végjátékot szinte teljesen tönkretették, mivel akkor is ugyanannyi spawnolt belőlük, mint a korai szakaszban. Végül az Epic módosította picit a megjelenésüket, a későbbi körökben már ritkábban futhattunk beléjük, de teljesen ez sem oldotta meg a problémákat.

A hatodik szezonban kisebb utálatot kapott még a Squad Launcher, amivel elég hamar négy rakétát is kilőhettünk; a Grappler, ami ugyancsak hatékony eszköz lett az építészek ellen, és persze a dinamit, ami egy Remote Explosives 2.0 volt.

Hetedik szezon - Boom Box, repülő, kocka szörnyek, Infinity Blade, lufi, Infantry Rifle

Aki játszott már ebben a szezonban, annak lehetett egy kis deja vu érzése a robot utálattal kapcsolatban, egy igencsak jelentős gyűlölethullám ment végig a közösségen, amikor az Epic behozta a repülőket. Eleinte hiába lőtték ki alólunk a gépet, sebzést nem kaptunk a robbanásból, sőt még a gliderünk is kinyílt, tehát igazából nem volt oka annak, hogy ne hozzunk el egy gépet, ha találunk. Az új típusú jármű masszívan belenyúlt a játékba, még az épületek se okoztak neki gondot, simán áttört téglát, vasat mindent. Végül néhány nerf segítségével sikerült többé-kevésbé elfogadható állapotba hozni a Stormwingeket.

Aztán a szezon során jött a következő csapás, az Epic Games kísérletet tett egy új fegyverkategória, a Mythic fegyverek behozásával, melynek szerencsére mai napig egyetlen képviselője van csupán, az Infinity Blade. Nem is mondanánk sokat a kardról, beszéljen inkább ez a videó a Fortnite Winter Royale eseményéről.

A szezonban kaptak ismét némi figyelmet a kocka szörnyek, illetve az átdolgozott lufi sem tetszett néhány játékosnak, az Infantry Rifle pedig nemes egyszerűen gyenge volt a megjelenésének pillanatában.

Nyolcadik szezon - Baller, Boom Bow

A kalózok korának emléke még elég friss, hiszen mindössze néhány hónapja ért véget ez a felvonás, minden újdonság közül pedig egyértelműen a Baller borzolta a leghatékonyabban a kedélyeket. A vezetőjét teljesen körbeölelő üveggolyó hamar a kompetitív játékosok fontos eszközévé vált, a nagy létszámú végjátékokban mindig 10-15 ember gurult ezekkel legalább. A rászerelt Grappler miatt nagyszerű rotálási lehetőséget adott, az üvegfal miatt pedig nem tudták csak úgy ellőni a vezetőjét. A szezon során számos változtatást kapott a jármű, elsősorban az életerejére vonatkozóan, végül a 10. szezon kezdetével tette pihenőre az Epic.

A szezon másik gyűlölt fegyvere a Boom Bow volt, amely nem kevesebb mint 100-115-130 sebzés kiosztására volt képes annak függvényében, hogy a célpontunk köré, a testére, vagy a fejére lőttünk. A fegyverben az volt a zavaró, hogy a töltet pillanatok alatt szinte hang nélkül ért oda az ellenfélhez, és elég nagy területen kaphatott belőle sebzést.

Kilencedik szezon - Baller, Boom Bow, Drum Shotgun, Burst SMG

A jövő témájára épülő szezon első két gyűlölt eszköze megegyezik a nyolcadik szezonéval, aztán jött a Burst SMG, amivel príma módon lehetett pusztítani az ellenfelek falait, és sebzést osztani a tulajdonosának, ugyanis a kis töltények annyira gyorsak voltak, hogy kizárt dolog volt visszaépíteni a falat egy sorozat lövés közben. A Drum Shotgun ugyancsak nem tetszett a játékosoknak, közelre ugyanis brutális volt, bár kétségtelen, hogy egy-két jól irányzat Combat vagy Pump shotgun lövés megoldotta a problémákat.

Nos, ennyi is lett volna a lista, elérkeztünk a Season X-hez, ahol a közösség egyértelműen az eddigi legnagyobb ellenállást mutatja a robotok ellen, több-kevesebb sikerrel pedig már tudtak is hatni az emberek az Epic-re.

Több mint valószínű, hogy a jövőben is lesznek még olyan újítások, amik nem fogják minden ízben elnyerni a közösség tetszését, a robotok iránt táplált utálatot viszont talán nehéz lesz überelni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!