"Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki mindent beleadott" - GeT_RiGhT

Nem marad a Dignitas kispadján a svéd legenda, teljesen új tervei vannak.

Ma is emlékszem, hogy a 2019-es V4 Future Sports Festivalon kicsit félve mentem oda a NiP akkori játékosaihoz, pedig csak köszönni akartam, sok sikert kívánni nekik az előttük álló meccsekhez és talán elmesélni, hogy évek óta szorítok nekik minden versenyen. Legnagyobb örömömre, nemcsak, hogy barátságosan fogadtak, de mivel látták, hogy a rendezvényen dolgozok, még rá is kérdeztek, hogy mivel foglalkozok, amiből aztán egy pár perces kedélyes beszélgetés bontakozott ki.

Az egyik legnagyobb CS:GO élményen, hogy ott és akkor beszélgethettem f0resttel, REZzel, Lekr0val, Plopskival és persze GeT_RiGhTtal. Azzal a svéd legendával, akitől nagyobb játékost sokak szerint még nem látott a Counter-Strike, talán nem is fog, és aki most bejelentette, hogy hivatalosan is visszavonul az aktív versenyzéstől.

13 évnyi profi CS után GTR úgy döntött, hogy elég volt, felhagy a versenyszerű játékkal és az e-sport egy teljesen más területén próbálja ki magát. Erről majd kicsit később, először emlékezzünk vissza GeT_RiGhT karrierjére, legszebb, legizgalmasabb, legszomorúbb pillanataira.
A 2020-as HLTV-féle Top 20-as listát böngészve döbbenhetünk rá igazán, hogy ha lassan is, de lezajlott a szemünk előtt egy generáció váltás, olyannyira, hogy a jelenlegi legjobbak közül kevesen vannak, akik már az 1.6-os időkben is aktívak voltak. Christopher "GeT_RiGhT" Alesund még ilyen, egy igazi veterán profi, akinek 1.6-os karrierjéről a következő cikkben olvashattok bővebben.

Koncentráljunk most a CS:GO-ra, a NiP-es éveire, ami szinte teljes profi CS:GO-s karrierjét jelenti. Még a kezdet kezdetén, 2012 nyarán igazolt a csapathoz, a NiP-nek közel a játék megjelenésének napjától kezdve már volt csapata. HeatoN és az akkori játékosok ( f0restet, Xiztet, Fifflarent, friberget és GeT_RiGhT) pedig igazi csodát tettek. A mezőny egyik legerősebb csapatává váltak szinte azonnal, akiknek minden versenyen borítékolható volt, hogy bejutnak a döntőbe. Ez az esetek többségében így is volt, ha mégsem, akkor is a 3-4. helyen végeztek folyamatosan, ami elismerésre méltó eredmény. És itt nem 1-2 versenyről van szó. Közel 3 évig tartotta brutális teljesítményét a NiP, ekkor állították fel a 87 lejátszott pálya alatti veretlenségük rekordját és ekkor szerezték meg Major győzelmüket is.
Érdekes, hogy utóbbi már mondhatni meglepetésnek számított. 2014 nyarán már becsúszott egy-egy rosszabb eredmény, volt, hogy "csak" a legjobb 8 között végzett a NiP. Az ESL One: Köln Major ezért is tűnt akkor nagy falatnak a csapat számára. Mégis rácáfoltak mindenkire, 2-1-es mérleggel jutottak tovább a csoportkörből, a rájátszásban pedig a Cloud9-t, az LDLC-t és végül a Fnaticot utasították maguk mögé. Azt a Fnaticot, akikkel akkoribban óriási rivalizálásban voltak, egyrészt kellett egy "A legjobb svéd csapat", másrészt pedig a legtöbb versenyen vellük találták magukat szemben a döntőben.
A Major átok azonban rájuk is lecsapott. Hiába kerestek maguknak új edzőt, hiába dolgoztak keményebben, mint valaha, az eredmények rendre elmaradtak, aminek az lett a vége, hogy Fifflaren visszavonult. Maikelele érkezése még hozott némi frissességet a csapathoz, de 2015-től már koránt sem volt azt a NiP-et láttuk, mint előtte. Hiába az új játékosok, allu, pyth, disco doplan majd draken, a nindzsák egyre lejjebb csúsztak a ranglistákon, az egyik mélypont talán az volt, amikor 2016-ban, az ESL One: Köln Majorön már a csoportkörben kiestek.

Egyszer-kétszer még sikerült előhúzniuk a nyulat a kalapból, az IEM Oaklandon kétszer is megmutatták, hogy mi is az a "NiP magic", de ekkor már közelében sem voltak azoknak a csapatoknak, akiket esélyesként tartottunk számon a legnagyobb versenyeken.

2018-ban indultak fejlődésnek, aminek talán köze volt ahhoz is, hogy leszerződtették dennist, Lekr0 visszatért, mint irányító és THREAT is átvette pitától az edzői feladatokat. Bár sokszor végeztek a középmezőnyben, egyre többször állhattak fel a virtuális dobogóra és egyre több versenyen láttuk azt, hogy van potenciál a NiP-ben. Ilyen volt például az ECS 6. szezonja vagy a 2019-es BLAST Pro Series: Global Final, ahol a legjobb négy, illetve a legjobb három csapat között végeztek.
2019 nyarán, az ESL One: Köln elveszített negyeddöntője után jelentette be GeT_RiGhT, hogy az év végén elválnak útjaik, hét hosszú és sikerekben gazdag év után elhagyja majd a NiP kötelékét. Ezt nem csak ő, de a helyszíni és az online közvetítés nézői is megsiratták.

Ugyanakkor még abban az évben Budapestre is ellátogatott GeT_RiGhT és a NiP, sajnos ott és akkor nem sikerült a legerősebb formájukat nyújtaniuk, 5-6. helyen végeztek, miután a rájátszás első körében kikaptak a végül döntőt játszó Virtus.protól. Az MiBR ellen volt egy igazán parázs meccsük akkor, amit GTR is izgatottan várt, de végül erősebbek voltak a brazilok. Dust2-n, a meccs második pályáján egyértelmű volt FalleNék fölénye, de az elsőn, Infernon igazi szoros küzdelmet láttunk, amit csak a második hosszabbításban nyert meg az MiBR.

2020-at már a Dignitas színeiben kezdte a svéd legenda, ahol korábbi Major győztes társaival, friberggel, f0resttel, Xizttel és Fifflarennel dolgozhatott. Hiába volt nagy a hype és hiába tettek meg mindent a sikerért, az a felállás nem működött, így tavaly ősszel GeT_RiGhT kispadra került. Bizonytalan volt a jövője, egészen mostanáig. Néhány napja már közétett egy rejtélyes videót, ami alapján arra következtettünk, hogy ő is a VALORANT felé kacsintgat, de végül nem így lett.

GeT_RiGhT nem lesz VALORANT játékos, legalábbis egyelőre biztosan nem. Marad a Dignitas színeiben, de immár mint tartalomgyártó és streamer, ugyanakkor a visszatérés lehetőségét még nem zárta ki teljesen.

"Nem mondom, azt, hogy végleg visszavonultam, hiszen tudod, egy nap talán újra késztetést érzek majd arra, hogy aktívan versenyezzek. Az viszont biztos, hogy most szünetet tartok, ami aztán lehet, hogy egyúttal a visszavonulásomat is jelenti majd. Ki tudja? (...) Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki minden beleadott, a játékért, önmagáért, a szurkolókért." - nyilatkozta GeT_RiGhT a HLTV-nek.

GeT_RiGhTot tehát a jövőben is élőben követhetjük majd, csak éppen a versenyek helyett inkább Twitchen, ahol nem csak a CS:GO-t pörgeti majd. Arról nem mondott semmit, de mi nagyon örülnénk annak is, ha a LAN versenyek visszatérésével az elemzőasztaloknál is felbukkanna majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!