Maratoni mérkőzéssel dőlt el a 2021-es V4 Future Sports Festival CS:GO bajnoki címe

Mind az öt pályára szüksége volt a csapatoknak a döntőben.

"Nem fragre játsszuk a CS-t", tartja az ősi azték mondás. Viccet félretéve, bár fontosak a fragek, hiszen azokkal haladhatsz előre a pályán, azokkal nyerhetsz területet és azokkal hozhatod csapatod könnyebb helyzetbe, mégsem azok hozzák meg a végső győzelmet. Pontosabban, nem csak azok.

Sok egyéb tényező is közrejátszik a győzelemben, amik ha hiányoznak, hiába lő valaki 40-et egyetlen pályán, a győzelmet még mindig elbukhatja. Az egyik ilyen fontos tényező az idő, amiről talán nem is gondolnánk, hogy milyen sokszor és hányféleképpen dönthet el köröket. 

Nem minden hogyan osztjuk be az időnket, nem mindegy mikor mennek ki a sebző és/vagy területfoglaló gránátok, nem mindegy mikor húzunk egy váratlan pusht, egy meglepetésszerűen áttolt füstöt és az sem mindegy, hogy egy adott csapat ellen mikor játszunk. Ezeket ma mind prezentálta is a Gambit és az Entropiq a 2021-es V4 Future Sports Festival döntőjében.

Néhány hete, október végén a PGL Majorön találkozott a két csapat, méghozzá Vertigón. Pont azon a pályán, amelyiken ma is elkezdték a döntőt. Októberben óriási CT oldallal, 10 hibátlan körrel nyerte meg a meccset 16-9-re az Entropiq és úgy tűnt most is ez lehet a forgatókönyv. Ismét 9-6-ra nyerte a félidőt a Gambit, a tökéletes védelem azonban elmaradt a térfélcsere után.

Az ok pedig az idő volt. Egyrészt nem, hogy nem voltak pontosak és jól időzítettek a gránátjaik, szinte nem is voltak. T-ben is gránátok nélkül támadtak és CT-ben is furcsamód vakítók, füstök nélkül akartak területet foglalni, amire rá is fáztak.

Ez persze betudható annak is, hogy a Gambit erőteljesen támadott, az Entropiq egyszerűen sosem tudott normális bankot kiépíteni, a körök elején pedig rendre inkább az erősebb fegyverek és nem a gránát szett mellett döntöttek.

Támadóként rengetegszer futottak ki az időből, nem működtek a lassú CIS körök, CT-ben pedig talán túlzottan is hamariak voltak, ráadásul bármiféle gránátos támogatás nélkül. Ez pedig végig vonult a Ancientön is. Akárcsak Vertigón, a második pályán, Ancientön is magabiztos Gambit győzelem született, szinte ugyanazokkal az Entropiq hibákkal. 

Overpasson sikerült megtörnie az átkot az Entropiqnak, ami két dolognak volt köszönhető. Egyrészt Krad őrületes teljesítményének, 33-mat pakolt hobbitékra, másrészt pedig a pálya sajátosságainak. Mostanában többször láttuk már, hogy elképesztő CT előnyt tudnak kiépíteni a profik a pályán, de aztán 13-2-ről is meg lehet még fordítani azt. Overpass most kicsit a 2-3 évvel ezelőtti Nuke-ra hasonlít.

Ezúttal is ezt láttuk, elképesztő Entropiq vezetés után elképesztő Gambit felzárkózás, köszönhetően a CT oldalnak. Teljesen azonban nem tudták megfordítani a pályát sh1roék. Itt már effektívek voltak NickelBackék gránátjai, sokkal jobb volt a csapatmunka, be is húzták a pályát 16-13-ra.

Mirage-hoz érve pedig újabb fontos taktikai előnyök ütötték fel fejüket a meccsen, a felkészülés és a higgadtság megőrzése. Persze mindkét fél alaposan felkészült a másikból, Mirage-on ez mégis az Entropiqnak sikerült jobban. Kivétel nélkül, minden körben látható volt, hogy nyitott könyvként olvassák interzék játékát. Pontosan vágták a köröket, a területfoglalásokat, a forgásokat, a lurköket, mindent tudtak a Gambitről. Ez pedig láthatóan zavarta is hobbitékat. Elgyötört, kétségbeesett arcokat láttunk a pályán a Gambit oldalán, amit a decider előtt kellett rendbe rakniuk, hiszen az Entropiq könnyedén, 16-7-re húzta be Mirage-t, ami után jöhetett a döntő utolsó pályája, Dust2.

És pontosan ez az, ami megkülönbözteti a profi csapatokat,  a profi játékosokat a többiektől. Bármennyire is idegesen állhattak fel a monitorok elől a Gambitesek Mirage után, a szünetben mindent rendeztek magukban és a decideren újra azt a Gambitet láttuk amelyik a Majorön nyerte a meccseket, amelyik az első két pályán is szerveren volt a mai döntőben.

Ráadásul pont azon a Dust2-n dőlt el az ütközet, ahol mostanában csak köröket tesztelt a Gambit, míg az Entropiq alapjáraton elég sokat játssza. Hobbitéknál azonban mindenki előhúzta a kalapból a legjobb formáját, tökéletesen működtek a körök, folyamatosan hibákba tudták kergetni az Entropiqot, a Mirage-os aggodalomnak pedig nyoma sem volt.

Az Entropiq ezzel szemben egyszerűen elfogyott Dust2-re érve. Egyszerűen nincs rá jobb szó, elfogytak. Semmit sem tudtak megvalósítani abból, amit elterveztek és ez egy nagyon egyoldalú decidert eredményezett. Megvolt az Entropiq esélye, 0-2-ről 2-2-re tudtak szépíteni, de a Bo5-ös döntőt végül egy 16-3-mas Dust2-vel a Gambit nyerte, hobbiték emelhették magasba a 2021-es V4 Future Sports Festival CS:GO bajnokságának kupáját.

A meccs végén pedig az MVP díjat is kiosztották. A győztesnek pasha adhatta át a rangos elismerést, aki nem más, mint a Gambitet a legnehezebb meccseken is a hátán cipelő sh1ro. A fiatal orosz magasan a mezőny legjobbja volt, 1.41-es HLTV értékeléssel, +110-es K/D aránnyal zárta a versenyt.

A Gambit vs Entropiq döntő végeredménye:

  • Vertigo 16:10 a Gambit javára
  • Ancient 16:12 a Gambit javára
  • Overpass 16:13 az Entropiq javára
  • Mirage 16:7 az Entropiq javára
  • Dust2 16:4 a Gambit javára

A 2021-es V4 Future Sports Festival CS:GO bajnokságának végeredménye:

  • 1. helyezett - Gambit
  • 2. helyezett - Entropiq
  • 3-4. helyezett - BIG & Fiend
  • 5-6. helyezett - Enterprise & Movistar Riders
  • 7-8. helyezett - eSuba & SINNERS
  • 9-10. helyezett - ONYX & Magyar E-sport Válogatott
  • 11-12. helyezett - AGO & Wisla Krakow

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!