EG - TI6: Lesz-e címvédés?

EG - TI6: Lesz-e címvédés?

A TI5 megnyerése után hullámvölgybe kerülő csapat újra felkapaszkodott a legjobbak közé, igaz, csak selejtező után. Stabil a roster és van motiváció, de vajon mire lesz elég?

Evile Geniuses - A címvédő az esélytelen nyugalmával?

Bemutató

Azt mondják, semmi sem amerikaibb, mint egy meleg almás pite. Van azért még valami, ez pedig az Evil Geniuses. Az ameriakai álmot élik, miután a kereskedelmi óriás felvásárolta őket. Nézzük csak meg a játékosaikat, mint pl. Jaedong (Starcraft), Justin Wong (Fighting Games) és a Dota 2 oszlopos tagját, Clinton „Fear” Loomist. Elég gyorsan rájövünk, hogy az EG egyet jelent az üzlettel mind a játékban, mind pedig a pénztárcákat illetően.

A TI5-ös győzelem után 1 héttel Aui_2000 kikerült a csapatból, ami meglepte és fel is háborította a közösséget. Ebben az időszakban több változáson is átesett a csapat, főképp a Team Secrettel váltogatták az embereket. A 2016-os Shanghai Major után Arteezy újra lelépett és magával vitte UNiVeRsE-t az előbb említett Secretbe. Az űr betöltésére Bulbát szerződtették, hogy ő legyen az új offlanes és mellé kénytelen voltak visszahívni Aui-t is, aki ebben az időben carryt játszott. A Manila Major után viszont mind a 2 team ötöse kialakult: UNiVeRsE visszatért, Aui_2000-et megint eltávolították és helyére a passzivitásból visszatérő zai csatlakozott a csapathoz mint 4. pozíciós support, így engedve át Fearnek a lehetőséget, hogy carryzzen.


Az átigazolások dióhéjban, de azért ennyire durva nem volt a helyzet :-)

Miután stabilizálódott a roster, a slamasztikából még nem jutottak ki. Nem kaptak direkt meghívót a TI6-ra, ugyanis a Valve szabályai szerint ezen időszak alatt nem lehetett volna játékosokat cserélniük. Kezdhették a legelején, ugyanis a nyílt selejtezőtől kellett bizonyítaniuk. Egy ilyen kaliberű csapatnak aligha ez bizonyult nehéznek és a csoport selejtezők során is könnyedén vették az akadályt, ezzel biztosítva helyüket a TI6 mezőnyében.

Játékstílus

Egy ideje már eltér a stílusuk a korábbiaktól. A recept egyszerű(nek hangzik): nyerd meg a midet és a safelanet, kreálj területet UNiVeRsE révén és fojtsd meg az ellenfeledet, amíg a highground nyomás alatt tartása nem hozza meg a győzelmet. Az egyetlen különbség a mostani játékukban az az újításból fakad, mivel ők is, mint megannyi team, az offlanesüket az early game alatt az erdőbe küldik inkább. A mid és late game felfogásuk, ami mesterien működött, nagyon sokat nem változott.

Az már a selejtezők alatt kiderült, hogy jó néhány hőst képesek beépíteni a tervükbe. Az EG tudta, hogy mi lesz a meta és ki is aknázták lehetőségeiket, zai-nak pl.: Riki és Bounty Hunter pickekkel segítették a roamolását, amivel igen csak sok teret nyert a csapatának.

A középső ösvény nagyon kényelmesnek tűnt a Timber érában. A nerfek után azonban ppd más hőst is választott kedvenc midesünknek, SumaiL-nek. Többek közt farm orientált herokat kapott: Phantom Lancer, Juggernaut és Terrorblade. Ezekkel nem tudott olyan csillogó teljesítményt nyújtani mint a szívéhez közel állókkal (Ember Spirit pl.) de az egyszer biztos, hogy ha ilyen szinten képes teljesíteni, igazi veszélyt jelent majd a TI6-on.

A support pozícióban Fear 9 különböző hőssel játszott a kvalifikációk alatt, míg ppd 11-el. Ez önmagában már elárulja, hogy mekkora hero poolból dolgoznak és képesek megannyi hőssel kiváló teljesítményt nyújtani. Miután zai, aki konkrétan minden hőssel tud játszani (de tényleg!), felváltja Feart a támogatásban, igazán különös draftokra is számíthatunk.

Játékosok

Fear

A leghosszabb ideje a csapat tagja, 2011 óta játszik az EG-ben. Regényeket lehetne róla írni, hiszen rengeteg játékossal játszott együtt, számtalan története van. A „Free to Play” egyik szereplője, amely bemutatja a veterán dotások mindennapjait és azt, hogy miként szereztek motivációt, hogy elérjék a céljaikat. A TI5 győzelme után egyértelműen a duplázásra törekszik, elsőként hódítaná meg a világot a címvédéssel.

SumaiL

Mindössze 17 éves, és 16 évesen már TI győztesnek mondhatta magát. Ezek után mit lehetne még írni róla? A legkomfortosabb számára az, amikor az EG irányítója lehet.

UNiVeRsE

2,5 évet töltött a csapatnál, majd egy rövid Secretes kitérő után visszatért. Az egyik legmegbízhatóbb offlane játékos. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a rövid, de annál parádésabb videó.

Zai

Visszavonult tanulmányai miatt, most pedig visszatért és elszántabb, mint valaha. Nincs igazán olyan hero, amivel ne tudna kiemelkedőt nyújtani. A Secretben folyamatosan offlanezett a váltás után újra a support viszontagságaival kell megbirkóznia, amit a selejtezők alatt kiválóan meg is oldott. Nem lesz egyszerű, ha újat akarnak húzni vele.

PPD

Az EG csapatkapitánya. Ha ez nem lenne elég hízelgő ránézve, akkor elmondhatjuk, hogy az egyik legkiválóbb drafter is. Hozzátartozik az az óriási hero pool, amiből válogathat role-okra lebontva is. Nem igazán tudnak bannolni ellene, mert minden helyzetben képes a legbiztosabb ötöst összeállítani.

Eredmények 2016-ban:

3. hely - The Shanghai Major

TETSZETT A CIKK? AKKOR KÖVESS MINKET A FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!