Az esport már a mobil platformokon is ott van

Az esport már a mobil platformokon is ott van

Íme három játék, amely azt bizonyítja, hogy az esportnak nem csak PC-n vagy konzolokon van létjogosultsága.

Az NPD csoport egyik elemzése alapján a 2-17 éves generáció ma már több időt tölt el játékkal a mobiltelefonján, mint akármilyen másik játékplatformon. 2015-ben ezen korosztálya játékra fordított idejének 63%-át töltötte mobiljátékokkal. Csak viszonyításképpen: ez az arány 2013-ban még csak 41% volt. Liam Callahan, az NPD egyik iparági elemzője a következőket írta változásról:

„A 2015-ös év egyik legmegdöbbentőbb változása az, hogy a gyerekek kezdenek elfordulni a PC-től. A korábbi generációk számára az asztali számítógépek jelentették az ajtót a játékok világába, de ezt a szerepet mára már átvették a mobil platformok. Ez köszönhető annak is, hogy a szülők a mobiltelefonjukat használják ma már szinte minden olyan tevékenységre, amit anno a számítógépen végeztek el. Gyakorlatilag ezen szocializálódnak a gyerekek.”

Az adatok annyit jelentenek, hogy a mobil platformokon egy olyan fogyasztói csoport játszik, ami már nem elhanyagolható, sőt, ebben a pillanatban a felnövekvő generáció számára ez az elsődleges játékfelület. Ez pedig nagyon jövedelmező lehet a közeljövőben, amit már többen fel is ismertek. Az utóbbi években egyre több és egyre összetettebb játékok jelentek meg a mobiltelefonokon. Volt pár olyan, ami sokaknak a szívébe lopta magát, mint az Angry Birds, de voltak olyanok, amelyek nehézségük miatt lettek nagyon híresek, mint a Flappy Birds, de még megemlíthetjük a Candy Crush Sagát is, mint olyan játékot, amivel mindenki játszott valamikor az élete során. De ezek nem multi játékok, nem egymás, hanem a program ellen kell játszani. 2010 előtt nem is nagyon létezett olyan mobiljáték, ahol egymás ellen kellett menni, de aztán jött a Supercell vállalat.

Clash of Clans

2012-ben a Supercell kiadta a Clash of Clans freemium modellen alapuló (tehát ingyenesen letölthető és játszható) MMO-stratégiai játékát. A CoC-ben az a feladat, hogy bázist kell építeni, majd mások bázisát kell lerombolni tower defense stílusban. Nem volt túl bonyolult, gyakorlatilag csak játszani kellett vele, nem volt benne túl nagy kihívás, nem kellett minden egyes részletét ismerni, nem kellett hozzá különleges mechanikai tudás, legalábbis az elején. A végjáték már egy teljesen más dolog volt. Itt már nem elég az, hogy belép a játékos, végigzongorázza a kötelező dolgokat, majd kilép. Itt már háborúk vannak, és nem emberek, hanem klánok között. A játékosoknak ismerniük kell a stratégiát, olyan egységeket kell bevetniük, amik bizonyos épületek ellen jók, és a végletekig együtt kell működniük. Egyszóval a játékból lassan kinőtt egy kompetitív oldal. Ennek az eredménye pedig a ClashCon rendezvény lett, ahol már félig profi klánok vetélkednek egymás ellen profi körülmények között.

A jövő ígérete

 „Valaki az érintőképernyő generációnak is készíteni fog játékokat, mégpedig olyat, amit esportnak is lehet nevezni.”

Az előbbi idézet Kristian Segerstrale-től, a Super Evil Megacorp ügyvezető igazgatójától származik. A stúdió fejleszti a Vainglory nevű játékot, amely talán a legjobb MOBA játék jelenleg a mobil platformokon. A cég egyik hitvallása, hogy a Riot vagy a Blizzard által készített esport típusok a mobilokon is megjelenhetnek, legalábbis minőségben. Itt is fel lehet építeni egy játékos közösséget, amely kíváncsi a játék esport oldalára. Profi versenyzőket lehet kinevelni és profi versenyeket lehet rendezni. Hogy ez valaha is eljöhessen, az egyszerű játékosok fejében meg kell változtatni a mobil játékokhoz kapcsolódó képet, hiszen ebben a pillanatban, ha egy átlagos 20-30 év közötti gamer a mobil játékokra gondol, akkor azt a fogalmat összekapcsolja a gagyi minőséggel. De ehhez olyan játékokat kell kiadni, mint a Vainglory.

Vainglory

A játék még relatíve friss, alig két éve, 2014 végén adták ki. De ebben már olyan dolgok vannak, amik teljesen elszeparálják a többi mobiljátéktól. Kezdésnek több mint fél giga, azért ez nem túl megszokott. De kell is ez a méret, mert a grafika egy mobil játékhoz képest gyönyörű. Szép textúrák, a karakterkidolgozás elég részletes, az animációk ott vannak, szóval mindent egybevetve nagyon össze van rakva a játék. A készítők belegyúrtak mindent, ami jó volt a Dotában és a LoL-ban, majd kiadtak egy elég részletes, de nem túl bonyolult MOBA játékot. A meccsek gyorsak és dinamikusak, nem tartanak negyven percig. A cég pedig el is érte vele a célját, hiszen tavaly Dél-Koreában megrendezték a Vainglory International Premier League bajnokságot, amit a Gankster guild csapat nyert.

Clash Royale

A Vainglory egy az egyben át akarja ültetni a mobil platformra a MOBA receptet. De a Supercell a következő játékával kicsit meg akarja kavarni a dolgokat. A cég mottója ennél a játéknál a következő: „Esportot mindenkinek, akinek van mobilja”. Típusa szerint a játék egy olvasztótégely. Van benne egy kis WoW, egy kis LoL, HS, de az alap még mindig a tower defense stílus. A Supercellnek sikerült áthoznia a Clash of Clans játékosokat ide is, és ma már több mint 10 millióan foglalkoznak vele naponta. Az esport oldala pedig valamennyire működik. Marcus Graham, a Twitch programigazgatója a következőt mondta a játékkal kapcsolatban, amikor az meghirdette az első bajnokságát:

„Ha van 10 millió játékosod, és hirdetsz egy bajnokságot a játékodból, akkor a bajnokság már akkor sikeres lesz, ha a játékosok csupán 1%-a akar részt venni benne.”

Hazai vonatkozások

A játékfejlesztés ma már itthon sem mondható elhanyagolhatónak. Van több olyan fejlesztő cég idahaza, aki foglalkozik illetve foglalkozott játékprogramozással. Itt lehet gondoloni a Gameloft Budapesti irodájára, akik flash játékokat, illetve mobiljátékokat fejlesztenek mind a mai napig és a játékaik azért nemzetközi szinte is ismertek. A cég minsőégileg magas szintet képvisel és a játékaik szórakoztatóak, sokan játszanak velük nap mint nap.
Ettől függetlenül nem a Gameloft az egyetlen magyar vonatkozású fejlesztő. Nemrég a Carnation Group és Goroid játékfejlesztő cég egyesítette erőit, hogy mobil játékokat fejlesszen. A két cég már egyenként sem kevés tapasztalattal rendelkezik, hiszen a Carnation Group a Toyota cégnek fejlesztett programokat, míg a Goroid készítette például a Die Hard hivatalos mobil játékát. A két vállalat egyesüléséből pedig létrejött a Possible Games and Innovations cég. A cég célja érdekes és friss játékok fejlesztése, maximálisan figyelmbe veszik a piaci igényeket, hogy mi az amire szükség van, mit akarnak a felhasználók. Az egyik első közös projektjük a "Small and Furios " játék, ami nemsokára már landol is az appstore-okban, egy autós ügyességi játék lesz. A játék a fejlesztők szerint alapvetően szorakoztató, de ahogy a játék halad előre egyre nehezebb lesz, minden szempontból leterheli majd a játékosok képességeit.
Ez a hozzáállás a cégtől nagyon érdekesen hangzik, hiszen a mobil játékok piaca az utóbbi időben változni látszik, legalábbis egy picit. A játékosoknak már nem elég az automatikus játék, kihívás kell, érezni akarják, hogy egy-egy esetben nem olyan egyértelmű amit csinálnak. A PGI pedig úgy néz ki, hogy jó irányba halad.

Összegzés

Mindent egybevetve a mobil játékok egyszerűséget ajánlanak. Nem kell hozzá kontroller, billentyűzet vagy egér. A játékosnak csak az ujjai kellenek. A Vainglory és a Clash Royal pedig bebizonyította, hogy van keresnivalójuk az esport világban. Van játékosbázis és van rajongóbázis. Erre pedig lehet alapozni egy kezdődő esportot.

TETSZETT? AKKOR KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!